Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
323.03
bux:
148776.36
2026. november 4. szerda Károly

Egyes szakokra már csak emelt szintű érettségivel lehet majd bejutni

2011-től a felsőoktatási intézmények képzési területenként dönthetnek arról, milyen tárgyból követelik meg az emelt szintű érettségit - ezt tartalmazza ugyanis a felsőoktatási törvény jövő évben életbe lépő változása. Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár az InfoRádiónak elmondta: az orvosi és az építészmérnöki szakoknál már 2010-től alkalmazható az új törvény.

A felsőoktatási szakállamtitkár az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta: már a bolognai folyamat bevezetésekor megvolt a lehetőségük az egyetemeknek arra, hogy meghatározzák, milyen érettségit kérnek, de az intézmények csak nagyon nehezen döntöttek az emelt szint mellett. Manherz Károly ezt azzal magyarázta, hogy a felsőoktatási intézmények úgy érezték, a nehezebb érettségi már előre szelektál.

A rendszer azóta már jobban kiforrt - állítja a szakállamtitkár, aki hangsúlyozta: a felvételik színvonalának javítása érdekében 2010 szeptemberétől a minimum ponthatár 160-ról 200-ra emelkedik majd.

Változás az is, hogy a mesterképzéseknél már az idei évtől az intézmények saját maguk határozhatják meg a felvételi eljárást, az alapszakoknál azonban csak 2011-ben választhatják meg, milyen érettségit követelnek a felvételizőktől.

Manherz Károly azonban hangsúlyozta: nem intézményenként, hanem képzési területekként határozzák meg az érettségi követelményt. Vagyis ha a bölcsészek úgy döntenek, hogy emelt szintű érettségi kell a magyar szakhoz, akkor az az egész országra érvényes lesz, nem pedig csak az adott felsőoktatási intézményre.

Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy 2010-től az egészségügyi és építészmérnöki szakra már csak emelt szintű érettségit fogadnak el az egyetemek.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lezsák, Szita, Martonyi, Torgyán, Csurka – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Lezsák, Szita, Martonyi, Torgyán, Csurka – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Ítélkezés helyett kíváncsiság – a levéltári főigazgató és a miniszterelnök is ezt a hozzáállást ajánlja a nevek megismerése után; szerda délelőtt elkezdtek nyílni az úgynevezett ügynökakták, számos 6-os karton adata már nyilvános, kiderül róluk ez-az.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×