Infostart.hu
eur:
385.63
usd:
331.83
bux:
120786.3
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Harmincöt év után épül meg az újpalotai templom

A II. világháborúban zsidókat mentő Boldog Salkaházi Sára tiszteletére szenteli fel a főváros XV. kerületében, Újpalotán az új templomot Erdő Péter bíboros szombaton.

Újpalotán, ahol mintegy 40 ezer ember él, harmincöt éve fogalmazódott meg a templom építésének igénye. 2006-ban, miután az önkormányzat 99 évre telket adományozott a templom építéséhez, a főegyházmegye pedig vállalta az építés költségeit, megtörtént az alapkőletétel - közölte Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense.

Salkaházi Sára boldoggá avatási ünnepségén méltatást mondott Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, a közjogi méltóságok közül pedig megjelent Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság akkori elnöke és Mádl Ferenc volt köztársasági elnök.

A templom főhajójában közel 300 ember számára van ülőhely. A hittanterem, a közösségi terem és az altemplom a földfelszín alatt közel 4 méteres mélységben van. A Az új egyházi épület a tervek szerint nemcsak szakrális, hanem közösségépítő, szociális, karitatív szerepet is vállal majd - hangsúlyozta Tóth János Csaba.

Erdő Péter egy korábbi interjújában megemlítette: "Budapesten sok nagy és nehezen karbantartható templom van, és számos olyan kerület, lakónegyed, ahol az előző évtizedekben nem lehetett templomot építeni. Ezek közül a legrégebbi és legfájóbb seb éppen Újpalota volt. (...) Az új templom ugyanakkor lehetőség arra, hogy az emberek Krisztus körül egymással is találkozzanak."

Salkaházi Sára (1899-1944) a Szociális Testvérek Társaságának volt a tagja. Mindvégig jellemző volt rá a szociális elkötelezettség, a nehézségek, a szenvedések tudatos vállalása. A magyarországi vészkorszak idején a szociális testvérek lehetőségeikhez képest mindent megtettek az üldözött zsidók védelmében, Bokréta utcai házuk menedékül szolgált számukra. A ház egyik alkalmazottja azonban feljelentést tett a nyilas hatóságoknál, ezért Salkaházi Sárát 1944. december 27-én hatodmagával elhurcolták, és társaival együtt, még aznap este agyonlőtték a Duna-parton.

XVI. Benedek pápa 2006. április 28-án írta alá a Salkaházi Sára vértanúságát elismerő dokumentumot, a boldoggá avatás kihirdetésére szentmise keretében 2006. szeptember 17-én került sor a budapesti Szent István-bazilika előtt. Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjainak, Ternyák Csaba érseknek, a Papi Kongregáció titkárának, Juliusz Janusz apostoli nunciusnak, a határon túli magyar püspököknek, és a főegyházmegye papjainak a részvételével.

Címlapról ajánljuk
Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az ukrán parlament szerdán a 34 éves Mihajlo Fedorovot nevezte ki védelmi miniszternek, azzal a céllal, hogy technológiai innovációval erősítse meg a hadsereget a közel négy éve tartó háború újabb nehéz szakaszában. Feladata lesz gyors döntéseket hozni az ország légterének védelme, a frontvonal ellátásának megerősítése és az orosz előrenyomulást megállító technológiai megoldások bevezetése érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségállapotot hirdetett az energiaszektorban, miután az orosz támadások miatt Kijevben százezrek maradtak áram, fűtés és víz nélkül a fagyos hidegben - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×