Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
322.61
bux:
148143.04
2026. november 4. szerda Károly

Hátszél a budapesti olimpiának

Elvi döntést hozott a Fővárosi Közgyűlés arról, hogy Budapest 2020-ban olimpiát és paralimpiát rendezhet; a képviselők egyhangúlag támogatták az erről szóló javaslatot.

A frakciók képviselői ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatták az olimpiai helyszínek alkalmasságáról szóló hatásvizsgálatot, valamint jóváhagyták a játékok rendezésének megpályáztatását előkészítő törvénytervezetet.

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester elmondta: legalább két lépéssel közelebb kerültünk egy nagy, közös álom, az olimpia valamikori megrendezéséhez. Emlékeztetett: a főváros közgyűlése délelőtt döntött arról, hogy javasolják a parlamentnek az olimpiai törvénytervezet megvitatását.

Ez azt jelzi, hogy vannak olyan közös ügyeink, amelyeknek megvalósításáért össze tudnak fogni a pártok, a főváros és a kerületek, és a remények szerint a javaslatot támogatja majd az Országgyűlés is - tette hozzá Demszky Gábor.

A főpolgármester kiemelte: elfogadták a hozzávetőleges pontossággal kijelölt lehetséges helyszíneit is az olimpiának a Duna mentén. Az olimpia össznemzeti ügy; a tét nem egy városé, nem egy régióé, hanem az országé - tette hozzá.

A fővárosi ellenzék minden támogatást megad Budapest vezetésének ahhoz, hogy a magyar főváros 2020-ban olimpiát rendezhessen, és remélhetőleg a parlamenti pártok összefognak a pályázat érdekében - mondta az InfoRádiónak a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője. Tarlós István hozzátette: a gazdasági válság ellenére is megvalósíthatóak az olimpiához köthető fejlesztések, mert ezekre az ötkarikás játékok nélkül is szükség lesz.

Beleznay Éva, a főváros főépítésze kifejtette: azt szeretnék, ha az olimpia egyszerre lenne egy sportesemény és egy városi esemény is.

A helyszínekről szólva elmondta: kialakítanának egy déli, egy északi és egy keleti térséget. A déli Csepel északi területén lenne, ez képezné a játékok magterületét: itt helyeznék el az olimpiai falut, a média falut és a sportversenyek fő helyszíneit, például az úszószámokat. Az északi térségben - például a Margitszigeten - játszanák a többi közt a strandröplabda mérkőzéseket, és itt bonyolítanák az öttusa-számokat is. A keleti rész, a Puskás Ferenc Stadion és térsége szolgálna helyszínül például a labdajátékoknak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×