Infostart.hu
eur:
363.4
usd:
323.08
bux:
148871.57
2026. november 4. szerda Károly

Egészség-érettségit vezetnek be

Székely Tamás egészségügyi miniszter szerint a kormány teljesítette azt az ígéretét, hogy az egészségbiztosítási kassza maradványát az egészségügyre fogja elkölteni. Évértékelőjében a tárcavezető azt mondta, hogy a héten elfogadott törvénymódosítások révén erősebb lesz az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szolgáltatói szerepe, ugyanakkor regionális lesz a rendszer, ehhez már megalapították a hét regionális pénztárat.

Székely Tamás a májusi hivatalba lépése utáni időszakot értékelte. Az eredményekről szólva kiemelten beszélt a háziorvosi praxisfinanszírozás megoldásáról, a járóbeteg-szakellátó intézmények felújítására kiírt pályázatáról, a kistérségi egészségügy támogatásáról, a hat új mentőállomás építéséről és az egészségbiztosítási kassza 18 milliárd forintos maradványáról.

Elhangzott, hogy a héten elfogadott törvénymódosítás szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár valódi biztosítóként, a szolgáltatói funkciójának megerősítése mellett működik majd. Változás, hogy regionális alapú lesz az egészségbiztosítási rendszer, ehhez már megalapították a hét pénztárat.

Szintén a most elfogadott salátatörvényben szerepel, hogy egy kórházfenntartó saját intézményein belül szabadon átcsoportosíthatja ágyait. Mindez megvalósítható a járóbeteg-szakellátás preferálása mellett. Egyes hírek szerint ez burkolt ágyszámcsökkentést jelent. Székely Tamás egészségügyi miniszter azonban nem érti, hogy miért baj az, hogy egy fenntartó a szükségletekhez igazíthatja a kapacitásokat.

A tervekről szólva elhangzott, hogy a háziorvosi ellátás megerősítése érdekében teljesítmény alapon díjaznák a jövőben az alapellátásban is elérhetővé váló szakorvosi többlettevékenységet, a szűrést és a gondozást is. Bevezetik az egészség-érettségit, azaz a 16 éveseknek szűrést és életmódra nevelést szerveznek.

Az InfoRádió kérdésére kiderült, hogy a jövő év második felében kezdődhet el az elektronikus taj-kártya bevezetése Pest megyében. Az előkészítésre 600 millió forint áll rendelkezésre. Az InfoRádió úgy tudja, hogy az uniós támogatással 2011 végéig megvalósuló országos program 17 és fél milliárd forintba kerül majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Már a szerződést is aláírták, mégis meghiúsult Wáberer György nagy magánegészségügyi üzlete

Már a szerződést is aláírták, mégis meghiúsult Wáberer György nagy magánegészségügyi üzlete

A Portfolio már hónapokkal ezelőtt úgy értesült több piaci forrásból, hogy meghiúsul az elmúlt évek egyik legnagyobb tranzakciója a magánegészségügyi szektorban. Értesülésünket a Gazdasági Versenyhivatal napokban közzétett végzése hivatalosan is megerősítette: a Wáberer György tulajdonában álló befektetőtársaság mégsem vásárolja meg a TritonLife Magánkórházakat, vagyis elmarad az egyik legnagyobb piaci konszolidáció, melynek keretében a kilencedik legnagyobb privát egészségügyi szolgáltató vásárolta volna fel a negyedik legnagyobb társaságot. A versenyhatóság dokumentumából az is kiderül, hogy a felvásárlásról már május végén aláírták az adásvételi szerződést, szeptember végén azonban a vevő közölte, hogy mégsem kívánja megvalósítani a tranzakciót. Az eladói szerepben lévő TritonLife ezt követően arról tájékoztatta a GVH-t, hogy a vevő megtagadta a szerződés teljesítését, ezért az megszűnt. A hivatalos dokumentum ugyanakkor nem tér ki arra, hogy mi állt a visszalépés hátterében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×