Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Rákóczi Szövetség: Van nyitottság a fiatalokban a határontúliak felé

Egyre több fiatalt érdekel a határon túli magyarság, és a magyar nyelv ápolása a környező országokban - állítja a Rákóczi Szövetség elnöke. Halzl József a szervezet elmúlt egy évéről azt mondta: a legnagyobb siker, hogy kétezer középiskolással tudták megismertetni, hogyan, milyen kultúrában élnek a határon túliak.

A Rákóczi Szövetség jó évet zárt, annak ellenére, hogy a körülmények nem a legkedvezőbben alakultak, a forrásszerzés is egyre nehezebb. Az éves programunkat egy rendezvény kivételével megvalósítottuk - mondta az InfoRádiónak Halzl József, a szervezet elnöke.

A szövetség célja a határokon átívelő nemzetegyesítés és a magyar nyelv életben tartása a határokon túl is. Halzl Jószef szerint ehhez mindenekelőtt az ifjúsággal kell foglalkozni, az oktatás területén kell munkát végezni.

Megemlítette, hogy idén különösen sikeres volt a március 15-i program, amikor magyarországi középiskolák tanulói határon túli iskolákba látogatnak, és együtt ünnepelnek. 2008-ban ötven hazai iskola vett ebben részt, ami kétezer diákot jelent.

Azt gondolnánk, nehéz a fiatalokat megszólítani, mégis azt tudom mondani, van bennük nyitottság az ilyen témák iránt is - jelentette ki Halzl József.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×