Infostart.hu
eur:
363.4
usd:
323.08
bux:
148871.57
2026. november 4. szerda Károly

Milyen sorsra jut a Honvéd Főparancsnokság épülete?

Egy komplex beruházástól esett el a budai Vár, azáltal hogy az I. kerületi önkormányzat változtatási tilalmat rendelt el - mondta az InfoRádiónak a kiemelt fejlesztésekért felelős tárcaközi bizottság alelnöke. Suchman Tamás hozzátette: a fejlesztésre szánt 11 milliárd forintot a gazdasági válság kezelésére fordítják.

Az I. kerületi önkormányzat változtatási tilalmat rendelt el, emiatt nem lehetséges a kormány által tervezett Dísz téri, egykori Honvéd Főparancsnokság és Hadügyminisztérium épületének felújítása. Az erre elkülönített 11 milliárd forintot a gazdasági válság enyhítésére fordítják - mondta az InfoRádiónak a kiemelt fejlesztésekért felelős tárcaközi bizottság alelnöke.

Suchman Tamás hozzátette: a változtatási tilalom a főparancsnokság épületére vonatkozik, ám ezután már nem tudják, mikor születhet döntés a többi tervezett beruházás, többek között a Dísz tér, a Csikós udvar, a Szent György tér rekonstrukciójának megindításáról. Megjegyezte: a változtatási tilalom miatt három évig nem lehet jogerős építési engedélyt kiadni a főparancsnokság épületére, ezzel "meghiúsul" a kormány felújítási és hasznosítási terve.

A beruházásra elkülönített 11 milliárd forintot a gazdasági tárca a kis- és közepes vállalkozások megsegítésére, a pénzügyi válság hatásainak enyhítésére használja majd fel - fűzte hozzá a kiemelt fejlesztésekért felelős tárcaközi bizottság alelnöke.

Miért nem?

A Budavári Önkormányzat polgármesteri kabinetje Suchman Tamás sajtótájékoztatójára közleményében úgy reagált: a kormány bűnbakot keres, amiért a Dísz téri beruházás tervezése kapkodva, ötletelve zajlik. A kabinet szerint az is kiderült, hogy a kormány saját politikai döntéséért, azaz az uniós források átütemezéséért az önkormányzatot teszi felelőssé.

Az önkormányzat a Budapesti Építész Kamara Szakmafelügyeleti Bizottságának állásfoglalásával ért egyet, amely szerint új tervpályázatot kell kiírni az épületre. A kabinet szerint csak így biztosítható, hogy olyan építészeti terv szülessen, amely széles körű szakmai-társadalmi konszenzuson alapul.

Az I. kerületi önkormányzat november 11-i rendkívüli testületi ülésen döntött MDF-es javaslatra a változtatási tilalom bevezetéséről, miután - az önkormányzat közleménye szerint - nem tudtak megegyezni a kormánnyal a beruházásról.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Már a szerződést is aláírták, mégis meghiúsult Wáberer György nagy magánegészségügyi üzlete

Már a szerződést is aláírták, mégis meghiúsult Wáberer György nagy magánegészségügyi üzlete

A Portfolio már hónapokkal ezelőtt úgy értesült több piaci forrásból, hogy meghiúsul az elmúlt évek egyik legnagyobb tranzakciója a magánegészségügyi szektorban. Értesülésünket a Gazdasági Versenyhivatal napokban közzétett végzése hivatalosan is megerősítette: a Wáberer György tulajdonában álló befektetőtársaság mégsem vásárolja meg a TritonLife Magánkórházakat, vagyis elmarad az egyik legnagyobb piaci konszolidáció, melynek keretében a kilencedik legnagyobb privát egészségügyi szolgáltató vásárolta volna fel a negyedik legnagyobb társaságot. A versenyhatóság dokumentumából az is kiderül, hogy a felvásárlásról már május végén aláírták az adásvételi szerződést, szeptember végén azonban a vevő közölte, hogy mégsem kívánja megvalósítani a tranzakciót. Az eladói szerepben lévő TritonLife ezt követően arról tájékoztatta a GVH-t, hogy a vevő megtagadta a szerződés teljesítését, ezért az megszűnt. A hivatalos dokumentum ugyanakkor nem tér ki arra, hogy mi állt a visszalépés hátterében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×