Infostart.hu
eur:
355.82
usd:
308.17
bux:
133477.87
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Két Top100-as bűnözőt fogtak el - képekkel

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály Célkörözési Osztályának és az Akció Osztály munkatársai vasárnap elfogtak két férfit, akik szerepeltek az Országos Rendőr-főkapitányság Top100-as listáján.

Egy 37 éves férfit vasárnap kora délután Budapest VII. kerületében sikerült elfogni. Ellene szabadságvesztés letöltése, csalás bűntett elkövetése, valamint szintén csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot bocsátottak ki.

A nyomozók a lakásban több, feltehetően hamis, illetve hamisításra előkészített személyi igazolványt és egyéb okmányokat, valamint ezek készítéséhez szükséges eszközöket találtak. A férfi a zárt ablakon keresztül próbált meg elmenekülni, azonban a rendőrök elfogták, ráadásul a kezén és lábán is megsérült.

A másik férfit az Akció Osztály munkatársai egy Budapest VIII. kerületi lakásban fogták el. Ellene szabadságvesztés letöltése miatt, valamint lopás vétség elkövetése miatt adtak ki elfogatóparancsot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha az állam visszalép a bérversenyből, azt nem csak a közszféra fogja megérezni

Ha az állam visszalép a bérversenyből, azt nem csak a közszféra fogja megérezni

Egy tanári, orvosi vagy önkormányzati béremelés nem áll meg az iskola, a kórház vagy a hivatal falainál. A közszféra sok településen valódi alternatíva a munkavállalóknak, ezért a magáncégek bérpolitikájára is nyomást gyakorol. Az elmúlt 16 év magyar bérnövekedésének egyik fontos katalizátorai voltak az állami béremelések. Ha ez a folyamat megfordul, a veszteség sem marad a közszférán belül.

A kórházi klímákról posztolt megdöbbentő részleteket az egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt közölte: jelenleg csak a helyiségek 48 százalékában megfelelő a hűtés a betegellátás biztonsága szempontjából kritikus területeken, de a kormány azonnal lépett az ügyben. Részletek a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
A Fed következő csatája a mérlegéről szól, nem a kamatokról

A Fed következő csatája a mérlegéről szól, nem a kamatokról

A piacok hajlamosak úgy tekinteni a Federal Reserve-re, mint egy intézményre, amelynek elsődleges fegyvere a kamatpolitika. De mi van akkor, ha a következő évek monetáris politikai csatája valójában nem kizárólag a kamatokról, hanem legalább annyira a jegybank mérlegéről szól? Háromrészes cikksorozatunk második részében azt vizsgáljuk meg, hogy a Fed mérlegének leépítése miért lehet az egyik legfontosabb monetáris politikai kérdés a következő években, és miért sokkal nehezebben megvalósítható, mint első pillantásra tűnik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×