Infostart.hu
eur:
365.18
usd:
324.67
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Gyurcsány a válságról: Ember tervez, Isten végez

Az elmúlt 80 év legsúlyosabb válságának nevezte a kormányfő a mostanit, megjegyezve, hogy az első, sokkszerű hatások után még csak most jön a neheze, a gazdasági recesszió elhúzódhat akár egy-másfél évig is.

Gyurcsány Ferenc a Nemzeti Fejlesztési Tanács szerdai ülésén a Parlamentben hangsúlyozta: a hagyományos gazdaságélénkítő intézkedéseket nem lehet használni a válság leküzdésére, a fejlesztés- és a monetáris politikának azonban vannak alkalmazható eszközei. Példaként említette az állami beruházás-élénkítést.

A legfontosabbnak - a határozott és cselekvőképes magatartás mellett - a kormányzat és a vállalkozások gyors alkalmazkodását nevezte.

"Ember tervez, Isten végez" - összegezte a 2006-ban vállaltak ismeretében a történteket a miniszterelnök, hozzátéve: bár a válságot nem a sors mérte az országra, megfelelő válaszokat kell adni a kihívásokra.

Emlékeztetett rá: 2006-ban azzal a feltételezéssel és ígérettel indult a négy éves ciklusnak, hogy az első két év erőfeszítéseinek gyümölcseit a második két évben már élvezni lehet.

"A válság azonban átírta a forgatókönyvet, nemcsak a kormányét, ami a kisebbik baj, de a családokét és a vállalkozásokét is" - jegyezte meg. Hozzátette: mindenkinek újra kell gondolnia a célokat és az ezekhez vezető helyes lépéseket; a fejlesztéspolitikában is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×