Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.96
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Horn: Mint ha nem is egy országban élnénk

Horn Gábor szerint a pénzügyminiszter által beterjesztett költségvetési javaslat nem reális, az ország gazdaságának felemeléséhez pedig radikális adócsökkentésre lenne szükség. Az SZDSZ ügyvivője úgy látja: lenne fedezet egy három év alatt megvalósítandó, ezermilliárd forintos adócsökkentésre.

Radikális adócsökkentési javaslatot dolgozott ki az SZDSZ. A párt ügyvivője az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott: ha a magyar politikai élet szereplői nem veszik észre, hogy nincs más út, mint az adóreform, akkor nem érzékelik, milyen helyzetben van a gazdaság.

"Az ember úgy gondolja, hogy nem is egy országban élünk" - véleményezte a politikus azt, hogy a pénzügyminiszter által beterjesztett költségvetési javaslat jövőre 3 százalékos gazdasági növekedéssel számol, miközben a legoptimistább becslések szerint is legfeljebb 1,5-2 százalékos lesz, nem is beszélve a nemzetközi pénzügyi válság hatásairól.

A politikus vitatja azt a kormányzati állásfoglalást, amely szerint az állami kiadásokon már nem lehetne szűkíteni. Szavai szerint meggondolandó, hogy szükség van-e 17 miniszterre és a hozzájuk csatlakozó államapparátusra, de mint mondta, a közigazgatás egészén is lehetne még spórolni.

Horn Gábor arról is beszélt, hogy a kisebbségi kabinet megbénítja a magyar kormányzást és a parlamentet is. Rámutatott: az országgyűlés előtt nincsenek törvényjavaslatok, a koalíció felbomlása óta az ülések legizgalmasabb részét az interpellációk adják.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×