Infostart.hu
eur:
363.28
usd:
314.03
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Török: Az SZDSZ-t nagy nyomás alá helyezheti a Fidesz

A Vision Consulting igazgatója szerint csak akkor lehet sikeres a Fidesz parlament feloszlatására vonatkozó kezdeményezése, amennyiben az MSZP és az SZDSZ közötti viszony a jelenleginél feszültebbé válik. Török Gábor politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a szabad demokratákat nagy nyomás alá lehet helyezni egy ilyen javaslattal.

A Fidesz elnöke szerint a parlament feloszlatása lenne a legjobb kiút az ország jelenlegi helyzetéből Orbán Viktor a legnagyobb ellenzéki párt elnökségi ülése után azt mondta: tárgyaltak erről a lehetőségről, de végleges véleményt a Fidesz-frakció hétfői évadnyitó ülésén nyilvánítanak az ügyben, így határozati javaslatukat is leghamarabb hétfőn nyújthatják be a parlamentnek. Egyelőre azonban nem biztos, hogy meg is teszik, elképzelhető, hogy a beterjesztéssel megvárják az ellenzéki pártok jövő csütörtöki egyeztetését, hogy ott a tárgyalási pozíciójukat javítsák ezzel.

Török Gábor politikai elemző már a hét elején beszélt az InfoRádióban a kezdeményezés lehetőségéről. Akkor azt mondta, a beterjesztésnek szinte semmilyen akadálya nincs, ahhoz ugyanis a parlament egyötödének támogatása sem szükséges, így akár hetente is benyújthatja a határozati javaslatot.

Hogy eddig miért nem tette meg, annak az elemző szerint több oka is lehet. Egyrészt vizsgálni lehet, érdeke-e a Fidesznek az előrehozott választást, de ha ezt nem is vitatjuk, akkor is lehetséges, hogy a legnagyobb ellenzéki párt kivár, a kezdeményezés ugyanis akkor lehet sikeres, ha az SZDSZ már eléggé eltávolodott az MSZP-től. Mint mondta, a két párt közötti konfliktusnak eszkalálódnia kell.

Az Országgyűlés feloszlatásához az összes parlamenti képviselő fele, plusz egy szavazat, azaz 194 voks kell. A szocialisták 187 aktív képviselővel rendelkeznek, de az MSZP a független Gyenesei István szavazatára is számíthatnak, mivel a honatya a kormány tagja. Az InfoRádió által megkérdezett alkotmányjogász szerint a javaslatnak az összes előszűrőn keresztül kell mennie, így például a napirendre vételéről is szavazni kell.

Lövétei István hangsúlyozta: az előterjesztésnek "végig kell mennie" a Ház belső döntéshozatali folyamatán, azaz megtárgyalják az illetékes bizottságok, ezt követően pedig még a napirendre vételről is dönt az Országgyűlés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×