Infostart.hu
eur:
364.86
usd:
325.22
bux:
145850.8
2026. november 2. hétfő Achilles

Nem érti a MÁV Cargo vezetője, miért indult ellene vizsgálat

A MÁV Cargo őrizetbe vett vezetője, Kovács Imre nem érti, hogy miért indult ellene eljárás a vasúti kocsik értékesítése miatt. Õ ugyanis az érintett időszakban került a MÁV Cargo élére. A vezérigazgató-helyettes szerint az eladott vasúti teherkocsikat nem érte meg felújítani, mert az túl sokba került volna, és használni sem lehetett már őket. A rendőrség hűtlen kezelés miatt indított eljárást a MÁV Cargo vezetője és két társa ellen.

A Máv Cargo őrizetbe vett vezetője, Kovács Imre nem érti, hogy miért indult ellene eljárás a vasúti kocsik értékesítése miatt. A rendőrség hűtlen kezelés miatt indított eljárást a cég vezetője és két társa ellen.

Mint a vezérigazgató-helyettes az InfoRádiónak elmondta, rövid tájékoztatást kaptak őrizetbe vételükkor, eszerint ócskavasnak adtak el kétezer vasúti kocsit 2003-ban, és amennyiben ezeket fölújíttatták volna, 1,4 milliárd forintos eszközpark állna a rendelkezésükre. Kovács Imre hozzátette, mindezt öt évvel azután állapította meg egy szakértő, hogy szétbontották a kocsikat.

Ez az akció ugyanakkor csak egy hosszú folyamatnak egyik eleme volt - mutatott rá a vezető, hozzátéve: a sajtóban az üggyel kapcsolatban mindenki 2002-2003-ról beszélt, de voltak ennek előzményei is. Rámutatott, ő 2002-ben még a GYSEV-nél dolgozott, és 2003. január elsejével került a MÁV árufuvarozási üzletágának élére. Ezért sem lehet igaz, hogy mindenről ő döntött - jegyezte meg.

Kovács Imre állítja, minden szétbontott kocsiról fényképe van, és ezekből megállapítható, hol álltak, milyen állapotban voltak. A képeken a roncstelepeken veszteglő, Ifa és Zil típusú kocsik láthatóak. Felújítani talán fel lehetett volna őket, de használni már nem - véli a vezérigazgató-helyettes.

Kovács Imre arra is emlékeztetett, hogy a MÁV-nak húsz évvel ezelőtti csúcsidőszakában 76 ezer kocsija volt. 2003-ra, mire ő a céghez került, ez 15 ezerre csökkent. Azaz 15 év alatt 60 ezer vasúti kocsit selejteztek le.

Kavicsot már nem fuvarozik olyan mennyiségben a MÁV, hogy sok erre használt kocsira szükség legyen, nem duplafalú tartálykocsikat már nem lehet forgalmazni. Azaz számos olyan kocsifajta volt, amelyet le kellett selejtezni egész Európában, habár még működőképesek voltak - tette hozzá mindehhez Kovács Imre.

A kocsik eladása miatt őrizetbe vett vezérigazgató-helyettes szerint használati értékük már egyáltalán nem lett volna a felújított vasúti kocsiknak.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×