Infostart.hu
eur:
363.07
usd:
314.21
bux:
150085.09
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Újabb késedelem a fővárosnál

A tervezettnél két hónappal később írta ki a Fővárosi Önkormányzat a pályázatot a Budapesti Egészségügyi Modell kialakításával kapcsolatos tanulmányra - írta a Napi Gazdaság. A főpolgármester-helyettes az InfoRádió megkeresésére azt mondta: a csúszás oka a nyári szünet volt. Horváth Csaba tervei szerint emiatt január helyett jövő év júniusától indulhat a tizenkét fővárosi kórház egységbe szervezése.

Az eredeti tervhez képest két-három hónapot csúszik az egészségpolitikai koncepció kidolgozása, amely a korábban hatályon kívül helyezett cselekvési programot helyettesíti majd - mondta az InfoRádiónak Horváth Csaba főpolgármester-helyettes.

A késés egyik oka, hogy nyári szünet miatt azok a bizottságok, amelyeknek jóvá kellett volna hagyniuk a koncepciót, nem vagy csak nagyon ritkán üléseztek. A másik ok, hogy az egyébként szokásos, egy-két oldalas pályázati anyag helyett egy sokkal részletesebb készült - tette hozzá a szocialista politikus.

A fővárosi kórházakat egységbe szervező program megvalósítása a jövő év júniusában kezdődhet, az átalakulás 2009. december 31-ig megtörténhet - közölte Horváth Csaba.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Bauer Bence szerint a német kancellár saját pozíciója erősítése végett vágott bele személycserék sorába maga körül, de ebbe nem vont be túl sok mindenkit, ami a vesztét okozhatja ősszel, amikor három tartományi választási választás döntő üzenet lehet a pártok közötti erőviszonyokról. Íme a lehetséges forgatókönyvek.

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők időkorlátja és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×