Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Drága villamospálya: "Ebből a pénzből 20 kilométer autópályát lehetne építeni"

Túlzottnak tartja a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület azt a 44 milliárd forintot, amelyből az 1-es és 3-as villamos vonalát hosszabbítanák meg, ráadásul szerintük a tervezett nyomvonalak sem az utasok igényeit elégítenék ki. Az egyesület szóvivője elmondta: a Fővárosi Közgyűlés SZDSZ-es és Fideszes frakciója támogatta módosító indítványaikat, amelyekről nyár végén döntenek.

Az 1-es és 3-as villamos fejlesztési tervével kapcsolatban több problémát is lát a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE), aminek szóvivője az InfoRádiónak elmondta: 44 milliárd forintból 20 kilométer autópályát lehetne építeni Magyarországon, vagy Káposztásmegyerig meg lehetne hosszabbítani a 3-as metrót.

Vitézy Dávid hozzátette: a BKV 5-700 millió forintból újítja fel a villamospályákat, ám ebben a fejlesztési javaslatban ugyanez másfél milliárdra van beárazva.

A VEKE kifogásolja azt is, hogy az 1-es villamos csak a Budafoki, nem pedig a Fehérvári útig fog elmenni, a végállomásra pedig 800 millió forintot költenének. A 3-as villamos nyomvonalával sem értenek egyet, mivel az a jelenlegi terv szerint elkerülné a pesterzsébeti lakótelepeket. Az egyesület szóvivője szerint, ha Pesterzsébet közepén, a Topánka utcai nyomvonalon vinnék el a villamost, 25 százalékkal több utast lehetne elérni.

Az egyesület szakmai javaslatait már a Fővárosi Közgyűlés SZDSZ- és Fidesz-frakciója is elfogadta, a döntés nyár végén fog megszületni.

Vitézy Dávid hozzátette: a kötöttpályás közlekedésé a jövő - ha erre a célra 44 milliárd forintot fognak elkölteni, akkor abból lehetőleg minél több fejlesztés valósuljon meg.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×