Infostart.hu
eur:
362.48
usd:
315.76
bux:
153799.92
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

"Az MDF és az SZDSZ küzdelme a túlélésről szól"

Nagy harc várható a következő két évben a "konstruktív ellenzéki" szerepért és a nyilvánosságért az Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége között. A Nézőpont Intézet kutatásvezetője az InfoRádiónak azt mondta: komoly küzdelem kezdődik majd a két párt túléléséért, hiszen egyikük támogatottsága sem éri el az 5 százalékot.

A koalíció felbomlásával megkezdődik a harc a két, körülbelül 3 százalékos támogatottságú kis párt, a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége között. Ezek törzsszavazóbázisa ugyan különbözik, potenciális szavazóbázisuk azonban sok tekintetben fedésben van - mondta az InfoRádiónak a Nézőpont Intézet kutatásvezetője.

Mráz Ágoston hozzátette: e pártoknak elemi érdekük, hogy nyilvánossághoz jussanak, egymástól megkülönböztethetőek maradjanak, és maguk mellé állítsák a potenciális szavazókat.

A kutatásvezető közölte: mindkét párt a konstruktív ellenzéki erőként működik majd a parlamentben, vezetésük jelezte, hogy szakpolitikai kérdésekben hajlandók egyeztetni a kormánnyal. Hogy az azonos szerepük ellenére megkülönböztethetők maradjanak, önálló javaslatokat, tervezeteket kell majd a nyilvánosság elé tárniuk - fűzte hozzá Mráz Ágoston.

A Nézőpont Intézet kutatásvezetője szerint ésszerű, hogy az SZDSZ és MDF vezetése egyes kérdésekben vitába száll egymással. Mráz Ágoston hozzáfűzte: a két párt küzdelme a túlélésről szól.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,5 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 8,7, az Új Emberek 7,9, az Igazságos Oroszország pedig 5 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×