Infostart.hu
eur:
358.91
usd:
309.02
bux:
0
2026. május 22. péntek Júlia, Rita

Adókedvezményt kaphatnak a háziorvosok

Már júniusban életbe léphet a háziorvosok finanszírozási rendszerének átalakítására kidolgozott program néhány eleme.

Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista alelnöke az InfoRádióban elmondta: az MSZP tervezete alapján - egyebek mellett - plusz pénzt kapnának a praxisok, ha a betegek szűréseken vesznek részt, vagy a háziorvos prevenciós tevékenységet végez.

Schvarcz Tibor hangsúlyozta: meg kellene határozni a rendelők minimum felszereltségi szintjét is, majd ezután újabb eszközbeszerzési pályázatot írnának ki.

Hozzátette: ezek a rendelkezések már a nyár elején életbe léphetnének. Szólt arról is: a távlati célok között szerepel, hogy a háziorvosok mentesülnének az iparűzési adó, illetve a 16 százalékos nyereségadó egy részének befizetése alól, ehhez azonban törvénymódosításra van szükség.

Schvarz Tibor szerint a jövőben több pénzt kell szánni a hátrányos helyzetű körzetekben működő praxisok finanszírozására, hogy mindenhol biztosítsák az alapellátást.

Kertai Aurél, a Magyar Orvosi Kamara háziorvosi szekciójának korábbi vezetője a szocialisták javaslatáról az InfoRádióban azt mondta: ha megvalósul, az intézkedés tűzoltásnak elegendő, de kevés ahhoz, hogy a háziorvosok 2003 óta bekövetkezett veszteségeit pótolja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter súlyos kijelentést tett Ukrajna EU-csatlakozásáról

Előbb a nyugat-balkáni államokat kell felvenni, Ukrajna legkorábban jó tíz év múlva csatlakozhat az Európai Unióhoz, és Magyarországon előtte népszavazást kell rendezni erről – mondta Magyar Péter miniszterelnök egy interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Őrült tempóban fegyverkezik Európa, de hogyan lesz ebből növekedés?

Őrült tempóban fegyverkezik Európa, de hogyan lesz ebből növekedés?

"Ha békét akarsz, készülj a háborúra" – ez az a gondolat, ami fokozatosan átalakítja Európa gazdaságát. Miközben az országok régóta nem látott összegeket költenek fegyverkezésre, egyre többen remélik, hogy a hadiipari fordulat nemcsak biztonságot, hanem új gazdasági fellendülést is hozhat. A védelmi célú kiadásokat azonban sokkal könnyebb úgy elkölteni, hogy ne hozzon növekedési reneszánszt, mint hogy igen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×