Infostart.hu
eur:
366.76
usd:
314.54
bux:
0
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti

Semjén: Gyurcsánynak parlamenti felhatalmazása sincs a kormányzáshoz

Előrehozott választásokra lenne szükség, ugyanis Gyurcsány Ferenc hamarosan a parlament felhatalmazása nélkül kormányozhat - véli a KDNP elnöke. Semjén Zsoltot a parlamenti pártelnökök közül másodikként fogadta a Sándor-palotában az államfő, hogy megvitassa vele a belpolitikai helyzetet. Az ellenzéki politikus majdnem egy órát beszélt Sólyom Lászlóval elnökkel, akitől Gyurcsány Ferenc szocialista pártelnök-miniszterelnök csak fél órát kapott.

A jelenlegi kormány eddig a nép felhatalmazása nélkül kormányzott, és úgy tűnik, hogy most már parlamenti felhatalmazás nélkül fog - fogalmazott a kereszténydemokraták pártelnöke az államfővel való találkozóját követően.

Semjén Zsolt kifejtette: Gyurcsány Ferenc új programot akar az Országgyűlés elé terjeszteni, ami lényegében új kormányprogram. Rejtélyes azonban, hogy ez milyen viszonyban lesz a parlament által korábban elfogadottal, tehát erről is kellene szavazni a képviselőknek.

Az ellenzéki pártvezető közölte: a politikai agónia, amelyet kisebbségi kormányzásnak neveznek, nem vezet sehova. A problémákat nem oldja meg, ráadásul egyre mélyülő válsággal kell szembenézni, s ez mindenkinek rossz.

Ha együtt nem ment, miért menne külön-külön


Feltette a kérdést, hogy amit nem tudott a két kormányzópárt együtt megoldani, azt miért tudnák külön-külön. Semjén Zsolt szerint ezért a parlamentnek az emberek kezébe kell visszaadni a döntés jogát, azaz új választásokat kellene tartani.

A KDNP elnöke elmondta: a kormányzásnak stabil parlamenti többség és társadalmi támogatottság, valamint világos gazdaságpolitikai fordulat a feltétele. A politikus beszámolt arról is, hogy Sólyom Lászlónak bemutatta a Fidesz-KDNP szövetség programtéziseit, különös tekintettel a kereszténydemokraták családi adózásra vonatkozó elképzeléseire.

Semjén Zsolt előtt az államfő Gyurcsány Ferenc szocialista pártelnök-kormányfőt fogadta, aki azonban nem kívánt nyilatkozni a találkozóról a sajtónak.

A héten még Dávid Ibolya, az MDF, valamint Orbán Viktor Fidesz elnök látogat el Sólyom Lászlóhoz. A pártelnöki tárgyalások sorában Kóka János, a szabad demokraták elnöke lesz az utolsó, jövő hétfőn.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Lesz egy fontos alapelv” – részleteket árult el az ügynökakták feloldásáról a levéltár főigazgatója

„Lesz egy fontos alapelv” – részleteket árult el az ügynökakták feloldásáról a levéltár főigazgatója

Cseh Gergő Bendegúz az InfoRádióban elmondta, mi volt az egyik fő kikötés, amely elhangzott a Magyar Péterrel való egyeztetésen. A történész-levéltáros egyebek mellett beszélt arról, hogy kik jogosultak az akták megtekintésére, még hányan élhetnek az egykori ügynökök közül, továbbá arra is kitért, milyen feladataik lesznek még az októberre tervezett nyilvánosságra hozatalig.
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
A semmiből jöhet a békemegállapodás, maximumra pörögnek az ukrán különleges műveletek - Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

A semmiből jöhet a békemegállapodás, maximumra pörögnek az ukrán különleges műveletek - Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökök telefonon egyeztettek egy potenciális tűzszünetről a Győzelem Napján, azaz május 9-én. Trump szerint az sem kizárt, hogy tartós fegyvernyugvás álljon be Moszkva és Kijev között. Ukrán jelentések szerint merényletet kíséreltek meg Azatbek Omurbekov vezérőrnagy, a hírhedt "Bucsai mészáros" ellen, de a különleges alakulatok máshol is ténykednek: informátorokat menekítettek Zaporizzsja megszállt részéről, helikoptereket robbantottak fel mélyen a frontvonal mögött. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×