Infostart.hu
eur:
362.47
usd:
315.62
bux:
153167.98
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Választási együttműködésről tárgyal az MDF a Tisztelet Társaságával

Tárgyalásokat kezdett az MDF a Tisztelet Társaságával a 2010-es országgyűlési választásokra készülve - közölte a Magyar Demokrata Fórum elnökhelyettese.

Hock Zoltán megerősítette az index.hu azon információját, hogy az elmondta: felmerült, hogy folytassák a 2006-os együttműködést, amelynek alapja az lenne, hogy párt átadja az országos lista minden harmadik helyét, valamint a 19 megyei és a fővárosi lista közül nyolcban a listavezetői helyet a Tisztelet Társaságának. A szervezet ügyvivője az egykori MSZP-s politikus, Schmuck Andor.

Az elnökhelyettes kitért arra is: a társaságnak 160 ezer nyilvántartott tagja van, együttműködés esetén ők potenciális szavazók lehetnek.Arra a kérdésre, hogy az együttműködés pénzt is jelent-e a Magyar Demokrata Fórumnak, az elnökhelyettes kiemelte: ez nem pénzt, hanem együttműködést jelent.

Hock Zoltán határozottan cáfolta, hogy baloldali értékek jelennének meg az MDF politikájában a Tisztelet Társaságával folytatott együttműködés áraként. "A Magyar Demokrata Fórum ragaszkodik ahhoz, hogy megmaradjon az önálló politikai entitása, semmiképpen nem képzelhető el politikai elhajlás" - tette hozzá.

Az MDF 2006 februárjában kötött először választási megállapodást a Tisztelet Társaságával. Az áprilisi választásokon a párt országos listájának első 15 helyéből ötre a Tisztelet Társasága delegálhatott jelölteket.

Az együttműködés megkötése feszültséget keltett a pártban. Gémesi György egyebek mellett azzal indokolta 2004 májusi távozását a pártból, hogy a megállapodás "hihetetlen feszültséget" keltett a párt országos választmányában, ahol elhangzott: az MDF a Tisztelet Társaságától kap támogatást. A politikus azt is kiemelte: az MDF 2006-os kampányához befolyó pénz jelentős része Leisztinger Tamás érdekcsoportjától érkezett Schmuck Andoron keresztül.

Címlapról ajánljuk
Baka András: az ügyészség rossz állapotban van

Baka András: az ügyészség rossz állapotban van

Baka András jelölte legfőbb ügyésznek Szathmáry Zoltánt, majd napirend előtt felszólal az Országgyűlésben. A Fidesz és a KDNP képviselői nem vesznek részt a felszólalás idején az ülésen, mert „illegitimnek” tekintik az államfőt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×