Infostart.hu
eur:
358.98
usd:
309.02
bux:
130632.44
2026. május 22. péntek Júlia, Rita

Fidesz-elnökség: a kisebbségi kormányzás nem jó megoldás

A Fidesz elnöksége szerint egy szocialista kisebbségi kormányzás nem tud eleget tenni a hitelesség, a stabilitás és a kiszámíthatóság hármas elvárásának, amire Magyarországnak szüksége lenne.

"Ma Magyarországon, tekintet nélkül az ideológiai és társadalmi hovatartozásra, mind a társadalomnak, mind a gazdaságnak alapvetően hitelességre, stabilitásra és kiszámíthatóságra van szüksége" - fogalmazott Navracsics Tibor a Fidesz elnökségének ülése után.

Mint mondta, a hitelességnek, a stabilitásnak és a kiszámíthatóságnak mind nagyobb jelentősége van Magyarország jövője szempontjából, ezért olyan politikára van szükség, amely mindezt biztosítani tudja. A Fidesz elnöksége szerint a kisebbségi kormányzás, Gyurcsány Ferenc és a szocialista párt nem felel meg ennek a hármas a követelménynek.

A hitelességgel kapcsolatban Navracsics Tibor megjegyezte: arra még nem volt példa a magyar politikatörténetben, hogy egy párt a választásokat követően az ellenkezőjét valósítsa meg annak, mint amit a kampányban mondott, ami a választási programjában szerepel, mégpedig - fejtette ki - az MSZP Gyurcsány Ferenc vezetésével ezt tette.

A stabilitás kapcsán a frakcióvezető úgy vélte, a kisebbségi szocialista kormányzás vélhetően a látszatot sem tudja majd biztosítani, hiszen a gazdasági stabilitást többségben sem tudta megteremteni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

A szlovák Alkotmánybíróság megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróság korábbi döntését, és kimondta, hogy a magyar földtulajdonos alkotmányos panaszai jogosak voltak. A döntés értelmében ismét el kell ismerni Bositsék tulajdonjogát azokra a földterületekre, amelyeket az állam a Beneš-dekrétumokra hivatkozva próbált elkobozni.

Horn Gábor: most legalább akkora a feladat, mint 1990-ben, csak nincs annyi idő elvégezni

Nem kormányváltás, hanem rendszerváltás történt – így értékeli a Tisza Párt kétharmados győzelmét a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke. Horn Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: még legalább egy hónap kell ahhoz, hogy kiderüljön, mi várható az új kormánytól.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×