Infostart.hu
eur:
362.13
usd:
315.76
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Ha szerencsénk lesz, csak kissé drágul az áram

A pénzügyminiszter szerint a Magyar Villamos Művek Zrt. a május eleji közgyűlésén dönthet Kocsis István vezérigazgató felmentéséről. Veres János a parlament költségvetési bizottsági meghallgatásán azt mondta: a kabinet előkészítette az új áramvásárlási szerződések nagy részét.

Nem az áram árának csökkenését, hanem annak szinten tartását vagy kismértékű emelkedését várja a Magyar Villamos Művek monopolhelyzetének megszüntetésétől a pénzügyminiszter.

A kormányszóvivő még március 11-én közölte: a miniszterelnök azt kérte Veres Jánostól, hogy hozza meg az ehhez szükséges személyi és strukturális változásokat.

"A kormányzati lépés célja, hogy belátható időn belül felszámolja a hazai árampiac monopolisztikus jellegét előidéző tényezőket. A lépések ugyanis lehetővé teszik, hogy olyan piaci folyamatok induljanak be, vagy erősödjenek meg Magyarországon, amelyek jobban érvényesítik a fogyasztók érdekeit" - fogalmazott Daróczi Dávid.

Veres János pénzügyminiszter szerint a közvetlen kiváltó ok az volt, hogy a jegybank jelentős inflációs kockázatot látott az áram árának várható alakulásában. A tárcavezető a parlament költségvetési bizottsága előtt azt mondta: a verseny kialakulása hosszú távon árcsökkenéshez vezethet; ezen túl további árcsökkentő lépésekre készül a kormány.

"Folytatunk jelenleg is tárgyalásokat annak érdekében, hogy nem magyarországi áramtermelő kapacitásokból tudjuk a magyarországi piaci kínálatot növelni, hiszen ha megfelelő mértékű kínálatot tudunk biztosítani, akkor az árak is kedvezőbben alakulnak számunkra" - fejtette ki a pénzügyminiszter.

Veres János beszámolt arról is, hogy két ponton tervezi módosítani a liberalizációt lehetővé tevő tavaly elfogadott törvényt: meg kell változtatni az áramaukció és a határkeresztező kapacitások szabályozását, bár a módosítás irányáról nem beszélt. Hozzátette: az MVM csoport feldarabolása és a cégek egyenkénti tőzsdére vitele nem jelenti azt, hogy a kormány ne tudna továbbra is beavatkozni az áram árának alakulásába.

Darabolni, értékvesztés nélkül

A pénzügyminiszter elmondta azt is, hogy jelen pillanatban két uniós eljárás is érinti az MVM-et. Az egyik a tröszt lehetőségét, a másik pedig a hosszú távú áramvásárlási szerződések lehetséges jogellenességét vizsgálja.

Utóbbival kapcsolatban Veres János közölte: két erőmű kivételével minden termelővel előkészítették már az új vásárlási szerződéseket, amelyek már feltehetőleg megfelelnek az uniós jognak.

Vita alakult ki a bizottsági ülésen az ellenzéki képviselők és a miniszter között az MVM tőzsdére viteléről is. A bizottsági meghallgatást kezdeményező Herényi Károly MDF-es frakcióvezető szerint jelen helyzetben 1000 milliárd forintos áron lehetne az MVM-et a tőzsdére vinni, a Paksi Atomerőmű és a rendszerirányító MAVIR nélkül viszont a Villamos Művek nulla forintot ér.

Veres János ezzel nem értett egyet, és hangsúlyozta: úgy kell átalakítani a Magyar Villamos Művek csoportot, hogy az állami vagyon ne csökkenjen. Az átalakítás fontos eleme Kocsis István vezérigazgató távozása is, amiről a cégcsoport május eleji közgyűlésén születhet döntés.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója az InfoRádióban a hétvégi németországi választások kapcsán elmondta: nemcsak a kancellár személyéről van szó, hanem arról is, hogy „ki tudja lenyeletni a választókkal a keserű pirulát”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 95 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,8 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 9, az Új Emberek pedig 8 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×