Infostart.hu
eur:
353.82
usd:
310.78
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Tóth József visszautasítja a vádakat és perel

Tóth József, Hajdú-Bihar megyei szocialista politikus, Polgár város polgármestere visszautasítja a személyével kapcsolatban megjelent vádakat és beperli azokat, akik megsértették jó hírnevét és becsületét. A politikus erről szombaton nyilatkozott.

A HírTv pénteken számolt be arról, hogy a birtokába került három évvel ezelőtti hangfelvétel szerint egy közpénzzel támogatott önkormányzati kht. 30 milliós hiányát akarta "lepapírozni" egy szocialista politikus Hajdú-Bihar megyében.

A televízió azt közölte, hogy a hangfelvételen Tóth József, a megyei közgyűlés volt szocialista alelnöke, jelenleg MSZP-s országgyűlési képviselő arra kéri munkatársait: visszadátumozott és utólag legyártott hamis dokumentumokkal kozmetikázzák a társaság könyvelését. A beszámoló szerint a kht. 300 millió forint támogatást nyert közmunkások foglalkoztatására, s ebből az összegből 30 millióval nem tudott elszámolni - Tóth József ennek a 30 milliónak a "lepapírozására" adott volna utasítást.

A HírTv honlapja szerint a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség is megkapta a hanganyagot, és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indított nyomozást december 22-én.

Tóth József (MSZP) visszautasította a vádakat.

"A Hajdú-Bihar megyei közgyűlés alelnökeként, 2002-2006-ig mindig a köz ügyét szolgáltam, és így tettem akkor is, amikor több száz közmunkás munkahelyének érdekében kértem a felelősök szabályos intézkedését" - közölte.

Hozzátette: a továbbiakban nyugodt lelkiismerettel várja - amennyiben van ilyen - a hatóság intézkedését, és mindenben áll rendelkezésükre.

A HírTv szerint az ügy főszereplője nem ismerte el, hogy partner lett volna a kht. zűrös ügyeinek elsimításában, a hangfelvételről pedig állítása szerint nem tud, és nem is kívánta meghallgatni.

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője pénteken azt mondta: ha bebizonyosodnak a vádak, akkor a szocialista politikus számára az egyetlen megoldás a távozás a közéletből.

Nyakó István, az MSZP szóvivője erre akkor úgy reagált: közgyűlési alelnökként hűtlen kezelést és okirat-hamisítást nem szocialista, hanem fideszes megyei közgyűlési alelnök követett el. Hozzátette: Virágh László ügyéről a Fidesznek papírja is van, mert másodfokon már döntött a debreceni ítélőtábla.

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×