Infostart.hu
eur:
353.8
usd:
310.77
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Fidesz: Csőd fenyegeti a kórházakat

A Fidesz szerint a forráskivonás miatt csőd közeli helyzetbe kerültek a kórházak.

Az ellenzéki párt országgyűlési képviselője azt mondta: 2002 és 2006 között az egészségügyi kiadások mindössze 14-16 százalékkal, vagyis az inflációnál kisebb mértékben nőttek, ráadásul a kormány további 250 milliárd forintot akar kivonni az egészségügyből.

Pesti Imre úgy fogalmazott: eközben a kabinet több mint 100 milliárd forintot költött autókra, irodabútorokra és használhatatlan tanulmányokra.

A politikus szerint az egészségügyi reform legnagyobb vesztesei a szegények és a kórházak, hiszen a vizitdíj és a kórházi napidíj miatt az emberek 25-30 százaléka nem fordul orvoshoz, idő előtt távozik a kórházakból, vagy nem váltja ki a gyógyszert, míg az intézményeknek folyamatosan nő az adósságuk.

A kormányszóvivő szerint az ellenzéki politikus nyilatkozatával az Orbán-kormány pazarlásaira hívta fel a figyelmet.

Budai Bernadett azt mondta: Pesti Imrének orvosként pontosan tudnia kell, hogy szükség van a reformokra, mert az egészségügyi rendszerben évente több 10 milliárd forintot pazarolnak el, miközben nem javul az ellátás színvonala.

Az SZDSZ szerint kettősség figyelhető meg a Fidesz egészségügyi privatizációs politikájában - közölte Gusztos Péter, a párt frakcióvezető-helyettese.

A liberálisok aggódva figyelik a Fidesz országos politikusainak "harcos magántőke-ellenes retorikáját", amelyre utoljára az 1950-es években a kommunisták részéről volt példa, miközben a vezető ellenzéki párt önkormányzati politikusai gyakran pártolják a rosszul működő kórházak és szakrendelők működtetésének magánosítását - mondta a szabad demokrata politikus.

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×