eur:
393.79
usd:
364.95
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Megegyeztek a betegszállítók a tárcával

Elcsitultak a betegszállítás és a mentés szétválasztása miatt az év elején kialakult viták. A mentőszolgálat, a betegszállítók és az OEP a legtöbb kérdésben megegyezésre jutott.

A szállítók elsősorban kapacitásnövelést kértek, azt is két megyében sürgősen: Békésben és Vasban. Itt jövő héttől 17-tel több jármű vesz részt a betegszállításban.

Azokon a területeken pedig, ahol feszítetten ugyan, de még bírják a feladatokat, körülbelül egy hónap kell a szükséges kapacitások meghatározásához. Erről számoltak be a részletes egyeztetés után a résztvevők.

A betegszállítók másik fontos elvárása volt: pontosan határozzák meg, hogy mi a mentők és mi a betegszállítók feladata. Ez is megtörtént, a felelősség pedig az orvosé, neki kell eldöntenie, hogy egy-egy beteghez mentő, vagy betegszállító kell.

Miután a legfontosabb kérdésekben sikerült megállapodni, van idő arra, hogy a napi monitorozás egyhónapos eredményét megvárva döntsenek az esetleg még szükséges pénzügyi korrekciókról.

Az év eleji szállítási nehézségeket egyébként az is okozhatta, hogy az év végi ünnepekre jóformán kiürülnek a kórházak, és január első napjaiban töltik fel újra az intézményeket. Hogy csak erről volt-e szó, arra is választ adhat a monitorozás.

Horváth Ágnes elmondta: a vitának vége, mára a betegszállítók, a mentők és a minisztérium is elégedett.

Pénteken aláírták a területi ellátási kötelezettségekről szóló listákat is, így az egészségpénztár már felléphet, ha valaki valahol megsérti azt. Kiderült, az Egészségbiztosítási Felügyelet is kiemelten figyel majd erre a területre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×