Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Ötszázalékos béremelés a közszférában

Januártól átlagosan 5 százalékkal emelkedik a közalkalmazotti, köztisztviselői és a hivatásos állományban dolgozók illetménye - jelentette be a kormányszóvivői tájékoztatón a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára.

Herczog László elmondta: az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban arról is megállapodtak, hogy a 2009-es bértárgyalások 4 százalékról indulnak.

A Fidesz szerint fennáll a veszélye annak, hogy a közszférában dolgozók reálbére jövőre is csökkenni fog.

Répássy Róbert, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője azt mondta, hogy ez újra családok százezreinek okoz majd komoly nehézséget.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Nő a feszültség Európa keleti határán: Fehéroroszország atomrakétákkal gyakorlatozott - Híreink az orosz-ukrán háborúból szombaton

Nő a feszültség Európa keleti határán: Fehéroroszország atomrakétákkal gyakorlatozott - Híreink az orosz-ukrán háborúból szombaton

Fehéroroszország és Európa között ismét nőtt a feszültség, miután Minszk Oroszországgal közös hadgyakorlaton szimulálta atomrakéták alkalmazását. A lépés Ukrajnában és a NATO-ban is éles reakciókat váltott ki. Aljaxandr Lukasenka a gyakorlatot követően ugyanakkor jelezte, hogy kész lenne tárgyalni Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Mindeközben egyre több jel utal arra, hogy az ukrán dróngyártás olyan szintre léphetett, amely már komolyabb nyomást gyakorol Oroszországra. Cikkünkben folyamatosan követjük az orosz–ukrán háború legfontosabb fejleményeit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×