Infostart.hu
eur:
392.52
usd:
340.97
bux:
122672.84
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

A legújabb módi: chartervonaton jönnek a svédek a Balatonra

Charterjáratot indítanak a svéd utazási irodák Malmőből a Balatonra. A 26 órás vonatút ára egyhetes nyaralással nagyjából 250 ezer forint lesz.

A svédek tavaly próbálták ki először a chartervonatot, akkor Svédországból az észak-olasz tóvidékhez, a Comói-tóhoz illetve a Garda-tóhoz indítottak járatokat - mondta el az InfoRádióban a Magyar Turizmus Zrt. régióigazgatója.

Először 80 jegyet dobtak piacra az utazási irodák, amelyeket egy óra alatt elkapkodtak. Ezért további 800 helyet biztosítottak, amelyek egy nap alatt találtak gazdát - közölte Székely György.

Jövő nyáron pedig már a Balatonhoz is szerveznek vonatutakat. Berlinig hálókocsiban viszik az utasokat, onnan intercity vonatokra szállnak át. Az új nagyjából 20-26 órát vesz majd igénybe, mindez egy résztvevőnek egy hetes itt-tartózkodással és félpanziós ellátással 200-250 ezer forintnak megfelelő összegbe kerül majd.

Székely György azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy milyen sűrűn érkeznek majd a turnusok - reményei szerint legalább hetente -, de abban biztos, hogy lesz igény az utakra, mivel az ellátás, szavai szerint, a Balatonon fele annyiba kerül, mint Olaszországban, a színvonal azonban azonos.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: a Hormuzi-szoros ügyében Amerika nem engedhet, mert akkor a Nyugat gyengének tűnik

Csizmazia Gábor: a Hormuzi-szoros ügyében Amerika nem engedhet, mert akkor a Nyugat gyengének tűnik

Harmadik hetébe lépett az amerikai–izraeli támadássorozat Irán ellen, amelyre válaszul Teherán egyebek mellett lezárta a Hormuzi-szorost, ahol békeidőben a világ kőolajszállítmányainak egyötöde halad át. Donald Trump amerikai elnök felszólította szövetségeseit, hogy katonai erővel segítsék a szoros blokádjának feloldását. Az InfoRádió mindennek a világpolitikára gyakorolt hatásairól kérdezte Csizmazia Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársát.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
MasterCard: nagyot ugrott a mobillal fizetők aránya Magyarországon

MasterCard: nagyot ugrott a mobillal fizetők aránya Magyarországon

A Mastercard ma közzétette a bankkártyahasználattal és -attitűdökkel foglalkozó kutatásának eredményeit, amely 17 éve térképezi fel a magyar városi lakosság fizetési szokásait. A kutatás tapasztalatai szerint 2025-ben az elektronikus fizetési megoldások használata Magyarországon minden vizsgált szegmensben növekedett. A legjelentősebb előrelépés a mobilfizetés területén történt, de a felmérés szerint a digitalizáció új területeken is gyorsan terjed - például a közösségi közlekedésben vagy a SZÉP-kártya használatában - közölte a kártyatársaság.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×