Infostart.hu
eur:
360.4
usd:
310.32
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

BRFK: "Össze kell szednünk magunkat"

Elismerte a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese, hogy sokszor rosszul kommunikálják a történéseket egy-egy kiemelt bűncselekmény után. Bodnár Zsolt az InfoRádióban beszélt arról is, hogy javulniuk kell a kisebb bűncselekmények felderítésében.

A rendőri vezető szerint a kommunikációban nagyon sokszor hibáznak, rosszul fogják meg a dolgokat, ami részben arra vezethető vissza, hogy a rendőrségnél elsősorban bűnügyi szakemberek dolgoznak, akik nem biztos, hogy értenek a sajtó kezeléséhez.

Valamikor a sajtó nem éppen úgy kommunikálja az eseményeket, ahogy mi szeretnénk, valamikor talán mi nem teszünk úgy, ahogy azt az újságírók elvárnák tőlünk. Igyekszünk őket a legjobban kiszolgálni, különösen a kiemelt ügyeknél, és partneri kapcsolatot kiépíteni a sajtóval - ecsetelte elképzeléseit Bodnár Zsolt.

A fővárosi főkapitány bűnügyi helyettese szerint ilyen kiemelt ügy például a gyermekek eltűnése, vagy éppen a budapesti zavargások, aminek kapcsán át kell tekinteniük, hogyan jelent meg a rendőrség a sajtóban.

Bodnár Zsolt beszélt arról is, hogy igyekeznek felgyorsulni, hogy az újságírók ne tudják őket megelőzni a bűnügyek részleteinek közlésében.

A rendőri vezető a felderítési mutatókról közölte: a gyilkosságok esetében majdnem 100 százalékos hatékonysággal működik a felderítés, míg a kiemelt jellegű rablásoknál 60-70 százalékos arányt tudnak felmutatni.

A sok apró üggyel vannak problémáink, például a lakásbetörésekkel, a kisebb értékű utcai rablásokkal, ebben össze kell szednünk magunkat. Minél többet kell a közterületen tartózkodni, akkor tudjuk ezeket megakadályozni - hangsúlyozta Bodnár Zsolt.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bauer Bence: összeomlóban a német kormánypártok támogatottsága, válságot hozhat a polgári juttatás rendszere

Bauer Bence: összeomlóban a német kormánypártok támogatottsága, válságot hozhat a polgári juttatás rendszere

Akár előre hozott választásokat is eredményezhet Németországban, ha nem módosítják az úgynevezett polgári juttatás (Bürgergeld) rendszerét. A növekvő szociális kiadások ugyanis már szinte fenntarthatatlan módon terhelik meg a német költségvetést. A CDU/CSU–SPD kormánykoalíció támogatottsága soha nem látott mélységben, már csak 34 százalékon áll, miközben az AfD közel a 30 százalékhoz.

Magyar Péter „kívül akar maradni a lengyel belpolitikai vitákon”

A kétoldalú, ezen belül a gazdasági kapcsolatokról, Magyarország orosz gáztól való függetlenedésének támogatásáról, a kelet-közép-európai régió biztonságáról és a régiós együttműködési formák elmélyítéséről tárgyalt Magyar Péter miniszterelnök szerdán Karol Nawrocki lengyel elnökkel – tájékoztatta Marcin Przydacz, az államfői hivatal vezetője a Polsat News internetes híroldalt.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Felpattantak a tőzsdék, beindultak a tech papírok az Nvidia jelentése előtt

Felpattantak a tőzsdék, beindultak a tech papírok az Nvidia jelentése előtt

Ma reggel esést láttunk az ázsiai piacokon, ezt követően pedig Európában is gyengébb hangulatban indult a nap, a déli órákra azonban megérkezett egy kisebb felpattanás, majd délutánra egyre nagyobb emelkedés alakult ki. Az amerikai tőzsdéken is jó a hangulat, különösen az elmúlt napokban gyengélkedő technológiai részvényeket veszik a befektetők. Piacmozgató események szempontjából az iráni eseményekre, illetve az esti piaczárást követően az Nvidia gyorsjelentésére ajánlott ma különösen figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×