Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Szocialista titkok a belga tükör mögül

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség már nyomoz Weiszenberger László kiskunhalasi szocialista önkormányzati képviselő ügyében - közölte Szabó Ferenc főügyész-helyettes. Weiszenberger László korábban kistérségi megbízott volt, és egy felvételen az uniós pályázati pénzek kapcsán arról beszél, hogy "a visszaosztott pénzből a minisztérium is részesült".

Az ügyészség már ismeri a Hír TV-ben szerdán bemutatott, korrupcióra utaló beszélgetést tartalmazó felvételt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyész-helyettese.

Szabó Ferenc azt mondta: a kazettára a Zuschlag János elleni nyomozás során bukkantak Kiskunhalason, majd egy héttel ezelőtt - befolyással való üzérkedés gyanúja miatt - elrendelték az eljárás megindítását.

Nem a Zuschlag-ügy része

"A Zuschlag-ügyben tartott házkutatás során került elő a videokazetta, és olyan dolgok voltak rajta, amelyek bűncselekmény gyanújára utaltak ezért elrendeltük a nyomozást" - mondta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyész-helyettese.

Szabó Ferenc ugyanakkor hozzátette: a nyomozás nem része a szocialista politikus elleni ügynek. "A nyomozás a múlt héten rendelték el, de eddig még konkrét nyomozati cselekmény nem történt, tehát még W. Lászlót sem hallgatták ki" - tette hozzá.

A fügyész az InfoRádióban azt mondta: az ügyben sem gyanusítottként, sem tanúként nem hallgattak ki még senkit.

A minisztérium visszafizetett?

A televízióban bemutatott képeken Weiszenberger László, aki Zuschlag Jánossal együtt kiskunhalasi MSZP-s önkormányzati képviselő, egy vállalkozóval beszélget arról, hogyan juttattak uniós forrásokhoz vállalkozókat az összeg bizonyos százalékáért.

A politikus elmondta azt is, hogy a sikeres pályázók által visszaadott milliókat az egyik minisztériumba kellett vinnie, és ő abból kapta meg a részét. A távirati iroda úgy tudja: a Kiskunhalason készített felvételt már hónapokkal ezelőtt eladásra kínálták fel különböző médiumoknak.

A beszélgetést egy Kiskunhalas közeli település moteljében, egy belga tükör mögül vették fel. Sajtóinformációk szerint a motelben korábban lányokat futtattak, és feltételezhető, hogy a kiépített szobában már akkor is készítettek felvételeket, melyeket valószínűsíthetően zsarolásra használtak fel.

"Csak a János tud segíteni"

Az MTI-nek egy neve elhallgatását kérő személy elmondta, hogy hangkazettán is hallotta a teljes felvételt és tudomása van arról, hogy a videokazettáról is több másolat készült.

Beszélt arról, hogy a kazettán olyan részlet is van, ahol Weiszenberger László, aki Zuschlag Jánossal együtt kiskunhalasi MSZP-s önkormányzati képviselő, kijelenti: ő csak 20-25 millió forint nagyságrendű pályázatokig "kompetens", mert a nagyobb összegűeknél csak a "János tud segíteni".

Weiszenberger elismerte, hogy ő van a felvételen

Weiszenberger László elismerte, hogy ő szerepel azonban a felvételen. Az önokormányzati képviselőt a kiskunhalasi MSZP-szervezet néhány napja kérdezte meg a felvétel tartalmáról - mondta el az InfoRádióban Váradi Krisztián, aki Zuschlag János előzetes letartóztatásba helyezése óta vezeti a párt helyi szervezetét. Az egykori kistérségi megbízott akkor azt mondta: az ügynek nincsenek politikai vonatkozásai, és nem kapcsolódik a Zuschlag-ügyhöz.

Váradi Krisztián az InfoRádióban azonban elmondta, hogy amióta a HírTv leadta a felvételt, a párttársai sem érik el Weiszenberger Lászlót.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×