Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
322.37
bux:
145501.22
2026. október 16. péntek Gál

Több mint 50 milliárd jut az ivóvíz minőségének javítására

2008 végéig több mint 56 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre a magyarországi ivóvíz minőségének javítására - mondta az önkormányzati és területfejlesztési miniszter.

Bajnai Gordon közölte: a kormány hitelkonstrukciót dolgozott ki annak érdekében, hogy az önkormányzatok elő tudják teremteni a kötelező önrészt.

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter elmondta: a helyhatóságok a törlesztés megkezdésére öt év haladékot kapnak, emellett - szintén öt évig - 75-80 százalékos kamattámogatást vehetnek igénybe.

Bajnai Gordon emlékeztetett: a 2007 és 2013 közötti időszakra vonatkozó uniós költségvetésben az ivóvíz minőségének javítására összesen 200 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből lehet most pályázni 56 milliárdra.

2012-re Magyarországon végleg be kell fejezni az ivóvíz tisztítás technológia fejlesztését - közölte Ányos József, a Magyar Víziközmű Szövetség elnöke. Hozzátette: egy település ivóvizének arzéntartalma sem haladhatja meg az Európai Unió által meghatározott 10 mikrogrammot literenként.

Ez idáig 30 mikrogrammra sikerült csökkentenie az ivóvíz arzén tartalmát literként a Makó-térségi Vízműnek - mondta el Medgyesi Pál igazgató. Hozzátette: ahhoz azonban, hogy megfeleljünk az Európai Uniós követelményeknek, biztosítani kell a víztisztításhoz a megfelelő technológiai rendszert, ami több száz millió forintba kerül.

Magyarországon több mint 200 ezren élnek olyan helyen, ahol a kutakban az arzén mértéke háromszorosa a megengedett mértéknek - mondta Falus Ferenc országos tiszti főorvos. Hozzátette: az önkormányzatoknak hamarosan lehetőségük lesz pályázni olyan vízügyi társaságok létrehozására, amelyek az arzéntartalom csökkentését szolgálnák.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Négyszemközt tárgyalt Magyar Péter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

Az ukrán elnököt teljes szolidaritásáról biztosította „a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt” Magyar Péter. Elmondta azt is, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×