Infostart.hu
eur:
363.51
usd:
323.44
bux:
144900.44
2026. október 16. péntek Gál

Gallup: Gyurcsány megítélése a mélyponton

A Gallup felmérése szerint minden eddiginél többen gondolják úgy, hogy a kormányfő rosszul végzi munkáját. A közvélemény-kutató friss adatai alapján a válaszadók 68 százaléka nyilatkozott így, miközben 100 ember közül csak 20 értékelte jónak Gyurcsány Ferenc teljesítményét.

A Gallup felmérése szerint szeptember elején Gyurcsány Ferenc miniszterelnökről száz ember közül csak húsz találta, hogy inkább jól, mint rosszul végzi teljesítményét. Eközben minden eddiginél többen, 68 százalék véli úgy hogy inkább rossz a kormányfő munkája.

A politikai pártok támogatottsága nem változott érdemben; a Fidesz biztos szavazótábora továbbra is jóval nagyobb, mint a szocialistáké.

Az ellenzéki pártra a biztos szavazó pártválasztók 60, míg az MSZP-re 27 százaléka adná voksát, ha most lennének a választások. Az MDF támogatottsága 5, az SZDSZ-é 3, a Jobbiké 2 százalék.

A családok saját anyagi helyzetük változását a tavaszi derűsebb kilátások során ismét pesszimistábban ítélik meg - mintegy a megkérdezettek fele további romlással számol, és csak minden hatodik megkérdezett gondolja úgy, hogy kicsit vagy sokat fog a következő 12 hónap során.

A Gallup adatai szerint mélyponton van a gazdasági közhangulat; 86 százalék azok aránya, akik kifejezetten rossznak vagy rossznak ítélték meg az ország helyzetét.

A reprezentatív felmérést szeptember 3-a és 11-e között, 1024 felnőtt megkérdezésével készítették; a hibahatár +/-5 százalék.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×