Infostart.hu
eur:
364.06
usd:
324.34
bux:
0
2026. október 16. péntek Gál

Hektáronként 40 ezer forintot kaphatnak a fagy miatt károsult gazdák

Hektáronként legfeljebb 40 ezer forint összegű támogatást kaphatnak azok a szőlő- és gyümölcstermelők, akik ez év tavaszán száz százalékos fagykárt szenvedtek.

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Magyar Közlönyben megjelent rendelete értelmében a támogatási kérelmet szeptember 25-ig lehet benyújtani a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szervéhez.

A támogatás feltételei között szerepel, hogy azt csak regisztrált termelők kaphatják, rendelkezniük kell a kárenyhítési alappal kötött szerződéssel, nem állhatnak csőd, felszámolás vagy végelszámolás alatt és a termelést piaci értékesítésre végzik.

Korábban a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége azt kifogásolta, hogy a fagykárenyhítés folyamata vontatottan halad, és a hitelfeltételek sem kedvezőek számukra.

A szervezet elnöke, Jakab István kifogásolta, hogy a bankok a szokásos eljárási díj két-háromszorosát kérik azoktól az ügyfelektől, akik állami hitelgarancia mellett akarnak kölcsönhöz jutni.

Mint mondta, a fagykárt szenvedett gazdák hitelének 80 százalékára vállal garanciát az állam, a bankok azonban a fennmaradó 20 százalékra 150 százalékos fedezetet várnak a gazdáktól, amely szintén jóval meghaladja a szokásosat.

Az agrártárca szóvivője, Dékány András a kifogásokra elmondta: a minisztérium illetékesei leülnek majd a bankok vezetőivel, kérve tőlük, hogy minél hamarabb készítsék el a hitelnyújtás szabályait, hogy az összegek minél hamarabb kifizethetők legyenek.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

A magyarországi villamosenergia-rendszer kihívásairól és kilátásairól készített elemzést a GKI Gazdaságkutató Zrt., amelyből kiderül: a legnagyobb kockázatot Paks I üzemideje és Paks II befejezésének folyamatos csúszása jelenti, miközben a megújulóknál a napenergia túlsúlya önmagában növeli a termelés ingadozását. Az InfoRádió Molnár László vezető kutatót kérdezte.

Közös energiaár-letörési tervet készít az EU – éjszaka a csúcson

A jelenlegi geopolitikai kontextus globális ellátási láncokra, az energiabiztonságra, valamint az energia- és üzemanyagárakra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt, különös tekintettel a háztartásokra és az iparra, az Európai Tanács Brüsszelben tanácskozó tagjai a magas energiaárak kezelésének kritikus fontosságát hangsúlyozták.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×