Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
320.09
bux:
151882.67
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Parkolási bírságok: ősszel lehet jogerős ítélet

Várhatóan csak ősszel derül ki, hogy be kell-e fizetni a Centrum Parkoló Kft. által kiküldött parkolási bírságokat, ugyanis a bíróság ekkor hozhat jogerős ítéletet abban az ügyben, amelyben azért utasította el több százezer forint behajtását, mert a cég nem tudta bizonyítani, hogy a parkolóórák és a parkoló őröknél lévő eszközök szabályos mérésre alkalmasak.

Ahogy arról az InfoRádió a múlt héten beszámolt, a bíróság elutasította a behajtó cég keresetét, mert nem tudták igazolni azt, hogy a Centrum Parkoló Kft. által működtetett parkolóórák és a parkolóőrök által használt eszközök mérésre alkalmasak.

Tímár István ügyvéd elmondta, hogy a parkolótársaság pótdíjat szabott ki egy állampolgárral szemben azzal az indokkal, hogy lejárt parkolójegyének érvényessége.

Az autós nem fizetett, ezért ügyét egy behajtó cégnek adta át a társaság. Az ügyvéd azzal védekezett a bíróságon, hogy a parkolóórák nem felelnek meg a mérésügyi törvény előírásainak, ezt pedig a bíróság elfogadta.

Az ügyvéd kiemelte: a mérésügyi törvény leírja az eszközök érvényességét, és azt, hogy mikor lehet ezekkel az eszközökkel díjat számlázni. Ha jogszerű ítéletek születnek, akkor nem születhetnek más döntések, mint a meghozott kerületi bírósági döntés - tette hozzá Tímár István.Az autósok jogi problémáival foglalkozó szakértő az üggyel kapcsolatban azt mondta : követelmény a parkolótársaságokkal szemben, hogy a mérésügyi törvény előírásait betartva kérjék számon az autósokon a fizetési kötelezettségüket.

Kovács Kázmér ügyvéd hozzátette: ha jogerős lesz az ítélet, akkor lehet azt megvizsgálni, hogy azok az autósok, akik már befizették a büntetést, visszakaphatják-e pénzüket.

Nincsenek hitelesítve a parkolóőrök mérőeszközei

Az Emberibb Parkolásért Mozgalom alelnöke az InfoRádiónak azt mondta: még tavaly jelezték a Közigazgatási Hivatalnál, hogy a parkolóórák és a parkolóőröknél lévő eszközök nincsenek hitelesítve. Legin István hozzátette: a hivatal a mai napig nem adott választ beadványukra.

Fontos, hogy a pontosan járjanak a mérőeszközök, és fényképezőgépek, valamint a parkolóőrök kéziszámítógépei is hitelesítve legyenek - hangsúlyozta Legin István.

Az ügyet másodfokon várhatóan csak ősszel tárgyalja a bíróság.

A Centrum eladta a követeléseket

A témával kapcsolatban az InfoRádió megkereste a parkolótársaságot is.

Sajtóközleményükben azt írják, hogy nem kötelező a Mérésügyi Hivatal hitelesítése, az általuk használt parkolóórák pedig európai tanúsítványokkal rendelkeznek. Hozzáteszik azt is, hogy nem tekintik magukat a jogvita szereplőjének, hiszen követeléseiket eladták egy cégnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szoboszlai Dominik: ha tehetném, minden nap válogatott focista lennék

„Nagyot mondtam, de nem fogom alábecsülni magamat, és bízom a társaimban” – jelentette ki azzal kapcsolatban, hogy szerinte a 12 pont megszerzése sem lehetetlen a magyar, ukrán, északír, grúz csoport első négy összecsapásán most, rövid idő leforgása alatt. Mindent kiad magából, a felelősséget pedig vállalja csapatkapitányként, bátorítva azokat, akik most a hiányzó sérültek miatt lehetőséget kapnak Marco Rossitól.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A CIA több nyugat-európai országot is figyelmeztetett arra, hogy Oroszország kereskedelmi hajókról drónokat indíthat a területük ellen, főleg a mediterrán országok vannak veszélyben. Észak-Ukrajnában az orosz hadsereg nagyobb offenzívát indított: Harkiv megyében több falu is orosz kézre került pár nap alatt. Közben az ENSZ-közgyűlés margóján a vezetők kétoldalú egyeztetések keretein belül részleges tűzszünetről tárgyaltak, de előrelépés nem történt a kérdésben. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×