Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Figyelem: óraigazítás!

Egy órával rövidebb lesz az előttünk álló hétvége, viszont vasárnaptól később sötétedik a tavaszi óraállítás miatt. Az órák mutatóit vasárnap hajnali 2 órakor 3 órára kell állítani. A nyári időszámítás bevezetése egyúttal az alvás világnapja is, amelyről Magyarországon idén először emlékeznek meg.

Az órák mutatóit vasárnap hajnali 2 órakor kell 3 órára átállítani. Ezzel elkezdődik a nyári időszámítás, ami Európában március utolsó vasárnapjától október utolsó vasárnapjáig tart.

A bioritmust némileg megzavaró nyári időszámítást elsősorban azért találták ki, mert a több napfényes óra miatt energiát lehet megtakarítani.

Ám ennek az elméletnek is vannak már kritikusai, akik úgy vélik, az egyre inkább elterjedő légkondicionáló berendezések a több napsütéses óra miatt a világításon megspórolt energiánál több energiát emésztenek fel.

Az óraigazítás a vasúti közlekedést is érinti. A MÁV öt, hajnali kettő és három óra között indítani tervezett személyvonatot az óraigazítás után, három órakor indít, a nemzetközi Dacia és a Beograd expressz pedig várhatóan mindkét irányban egy-egy órás késéssel közlekedik.

A nyári időszámítás bevezetése egyúttal az alvás világnapja. A világnapot külföldön a nyári időszámítás kezdetéhez időzítik, hogy felhívják a figyelmet "az össztársadalmi alvásmegvonásra".

A felmérések szerint manapság naponta 1-1,5 órával kevesebbet alszanak az emberek, mint száz éve, és már a középiskolás diákok is krónikus kialvatlanságtól szenvednek.

Az alvás világnapjáról Magyarországon idén először emlékeznek meg. A hét elején ebből az alaklomból átadták a Semmelweis Egyetem alváslaboratóriumát, amely a felnőtt lakosság negyedét-harmadát érintő alvászavarok és a hozzájuk kapcsolódó betegségek kezelését hivatott szolgálni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×