Infostart.hu
eur:
361.19
usd:
316.97
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

Továbbra is bliccelős lesz az egészségügy?

A háziorvosok nem tudják megmondani a betegeknek, hogy kinek van rendben a társadalombiztosítási jogviszonya és kinek nem - mondta az InfoRádiónak a Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi Szekciójának elnöke.

A kormány tervei szerint április 1-jétől minden páciens társadalombiztosítási jogviszonyát ellenőrizni kell. A háziorvosok azonban ezt egyelőre nem tudják megtenni.

Kertai Aurél elmondta: az ellenőrzésnek két módja lenne. Az egyik, hogy az egészségbiztosító minden orvos rendelkezésére bocsát egy listát, amelyen a jogviszonnyal rendelkező emberek vannak. Ha ezt vezetnék be, akkor az igen lelassítaná a munkát.

Megoldás lenne az is, ha az orvosok csatlakozhatnának az egészségbiztosító adatbázisára, és minden betegükről lekérhetnék a szükséges adatokat. Ehhez azonban még nem épült ki a szükséges rendszer.

A kormány tervei szerint 2007. végéig kiderül, hogy kik azok, akik biztosítási jogviszony nélkül veszik igénybe az egészségügyi ellátást. Számuk akár több százezer is lehet.

Azonban amíg jogszabály nem tiltja, az orvosok őket is ellátják. Később azonban azoknak, akik nem fizetnek járulékot, az ellátásuk teljes árát meg kell téríteniük.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×