Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
316.89
bux:
153081.71
2026. szeptember 22. kedd Móric

Hogyan lopnak a nagy cégek?

A kartellezés valójában lopás, amely során a felek arról állapodnak meg, hogyan károsítják meg a vevőket - mondta a Gazdasági Versenyhivatal elnöke. A hatóság egy konferencián akarja felhívni a figyelmet a cégek tisztességtelen együttműködésére.

Aki kilép a kartellből, és feladja annak többi tagját, az mentesül a büntetés alól, sőt, a versenyhivatal szerint az lenne a legjobb, ha a kártérítési kötelezettség alól is mentesülne - mondta az InfoRádióban Nagy Zoltán.

Jó esetben az egyik cég vezetője bemegy a versenyhivatalba, és mindent elmond a más vállalatokkal való megállapodásáról.

A résztvevőknek azonban egyelőre az az érdeke, hogy ne derüljön ki a megállapodásuk. A kartellek egymásra épülnek, ez jól nyomon követhető például az útépítő cégeknél, amelyek sorozatosan osztották el egymás között az állami megbízásokat.

Fordulatot jelentenének a kártérítési perek

Az ügyben fordulatot jelentene, ha kártérítési perek is indulnának a Gazdasági Versenyhivatal elmarasztaló határozatai alapján, erre ugyanis van lehetőség - hívta fel a figyelmet Nagy Zoltán.

Hozzátette: ha a bíróság is jogerősen kimondja, hogy egy cég versenytörvényt sértett, bárki polgári peres eljárás keretében nyújthat be kárigényt.

Ennek pedig valódi visszatartó ereje lehet. Ugyanis míg a versenyhivatalnak a bírsága megállapításakor figyelemmel kell lennie a cég előző évi bevételére, a bíróságot ilyen korlát már nem köti.

Így ha sokan nyújtanak be igényt, olyan kárösszeget is megállapíthatnak, amely csődbe viheti a vállalkozást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×