Infostart.hu
eur:
365.21
usd:
320.67
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Gönczöl-bizottság: Gyurcsány és Sólyom is hibázott

A tavaly őszi tüntetéssorozat kialakulásáért felelős az egész politikai osztály, a média, a társadalomtudományokkal foglalkozó értelmiség és a helyzet kezelésénél hibázott a rendőrség, a miniszterelnök, illetve a köztársasági elnök is - áll a Gönczöl Katalin volt ombudsman vezette bizottság most nyilvánosságra hozott jelentésében.

A testület az okok között említi a kormány új politikája által kiváltott félelmet, ennek rossz kommunikációját és az ellenzék kormánybuktató szándékát.

A jelentés - a külső szakemberekből álló jogi testület munkájára hivatkozva - javasolja a gyülekezési törvény módosítását, korlátozását. Az előre bejelentett rendezvények maximális időtartama 5 nap lehetne, ám nem zárnák ki, hogy a helyszínre utána újabb rendezvényt jelentsenek be.

A jelentés szerint a rendőrség is hibázott. Bár a szakértők úgy vélik: szükséges volt a rendőrség által alkalmazott erőszakra, ám a hatóság sokszor túllépte a jogi normákat. A bizottság javasolja, hogy ezentúl csak olyan rendőrök vehessenek részt tömegoszlatásban, akiket erre megfelelően kiképeztek.

Felhívják a figyelmet arra is, hogy a tömegrendezvények biztosításának feltételei nincsenek pontosan szabályozva. Továbbá úgy vélik: az ORFK vezetőjének létre kellene hoznia egy bizottságot a tavaly október 23-ai események vizsgálatára.

Hangsúlyozzák: a rendőrségnek gondoskodnia kell arról, hogy a rendőrök azonosíthatóak legyenek.

A jelentés szerint a tavaly augusztusi és októberi események egyik legfőbb tanulsága, hogy a katasztrófavédelem nincs megfelelően felkészülve a rendkívüli tömegesemények alatt kialakuló válsághelyzetek kezelésére.

Úgy gondolják: az államnak biztosítékot kell teremtenie arra, hogy az állampolgárok - nem megfelelő rendőri intézkedés esetén - élhessenek panaszjogukkal, és javasolják a rendőri törvény módosítását.

A jelentés teljes szövege itt olvasható.Reakciók

Gyurcsány: levonjuk a konzekvenciát

A miniszterelnök szerint alapos, harag és részrehajlás nélküli munka a bizottsági jelentés, amely felelős keresése helyett a felelősség kérdése körül fogalmazza meg az álláspontját.

Gyurcsány Ferenc közölte: "Mi is le fogjuk vonni a konzekvenciákat". A kormányfő a jelentés megállapításait kellően megalapozottaknak nevezte, ezért szerinte a kormány építheti rájuk későbbi javaslatait.

Fidesz: a kormány tegyen az alkotmánysértés ellen!

A Fidesz szerint a Kossuth téri törvénytelen vasfüggöny kapcsán kialakult helyzet tarthatatlanságát a Gönczöl-bizottság kedden közzétett jelentése is megállapítja.

A legnagyobb ellenzéki párt hangsúlyozza, hogy a dokumentum megállapítja: "azok a törvényi szabályok, (...) amelyek október 23-án indokolták az aznapra jogszerűen bejelentett gyűlések tiltását és a tér kiürítését, azóta már aligha indokolják a térnek a tüntetők előli elzárását. Most már vissza lehetne térni a törvény normális alkalmazásához."

A Fidesz ezért ismét felszólítja a kormányt, hogy azonnal intézkedjen az alkotmánysértő helyzet megszüntetése érdekében! - fogalmaz közleményében Répássy Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselője.

SZDSZ: a rendőrség és a kormány vonja le a tanulságokat

A rendőrségnek és a kormánynak le kell vonnia a jelentésben megfogalmazott tanulságokat - jelentette ki az SZDSZ elnöke.

"Arra számítottam, hogy egy ilyen tekintélyes testület, (...) egy ilyen kritikus anyagot fog letenni. (...) Én nem támadom ezt, hanem azt gondolom, hogy ezt tudomásul kell venni, és a benne foglalt ajánlásokat meg kell fogadni, a tanulságokat pedig feltétlen le kell vonni" - fogalmazott Kuncze Gábor, hozzátéve, hogy a jelentés szinte mindenkivel szemben megfogalmaz kritikát.

Mint mondta, az SZDSZ ennek az egész feszültségnek a kirobbantásában semmilyen szerepet nem játszott, éppen ellenkezőleg.

MDF: Petrétei kirívó felelőssége

Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter felelőssége a legkirívóbb a szeptemberi zavargásokban - közölte az MDF szóvivője.

Az MDF ezért sérelmezi, hogy a Gönczöl-jelentés még csak meg sem nevezi a felelősök között az igazságügyi tárca vezetőit - mondta Kerék-Bárczy Szabolcs.

KDNP: megfontolandó és bátor a jelentés

A Kereszténydemokrata Néppárt megfontolásra javasolja a politikai oldalaknak a Gönczöl-bizottság megállapításait - mondta a párt frakcióvezető-helyettese.

Simicskó István közölte: a mintegy 260 oldalas anyagot részletesen elemezni kell. A politikus kijelentette: "bátor abból a szempontból ez az értékelés, hogy a miniszterelnök felelősségét is egyértelművé teszi".

A BRFK nem kommentál

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nem kívánja kommentálni a Gönczöl Katalin büntetőjogász vezette bizottság jelentését - közölte Tóth Gábor ezredes, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Bár hivatalosan nincs zár alatt a világ energiaellátásának legkritikusabb tengeri útvonala, a tankerhajók mégis félve használják a Hormuzi-szorost. Mindezek ellenére Szaúd-Arábia olajexportja nem csökkent. Vagyis a hónapok óta tartó krízisnek vannak gazdasági és politikai haszonélvezői is. Az InfoRádió Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét kérdezte.

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

Gyengül a forint: euró 366, a dollár 322 forint felett is járt. A magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is veszít értékéből. Közben jelentősen erősödik a dollár, amely az euróval szemben július vége óta nem látott szintre jutott, miután Michael Barr, a Fed egyik vezető tisztségviselője újabb, októberi kamatemelés lehetőségéről beszélt az erősödő inflációs nyomás miatt. A piac már 70 százalékos eséllyel áraz egy újabb amerikai kamatemelést, miközben a kötvénypiacon is rendkívül nagy mozgás alakult ki: a tízéves hozam a megadott adatok szerint 1,70 százalékponttal emelkedett, és 2007 júliusa óta nem látott szintre került.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×