Infostart.hu
eur:
355.69
usd:
311.52
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Bozóki: Szabó Istvánnál működött a kapcsolati háló

Az első Gyurcsány-kormány kulturális minisztere szerint a miniszterelnök utasítására nem írtak ki pályázatot a Nemzeti Filmarchívum vezetői posztjára, amelyet Szabó István felesége tölt be. Az Oscar-díjas rendező hazugságnak tartja Bozóki András állításait.

A hvg.hu az Élet és Irodalomra, illetve egy internetes portálra hivatkozva írta meg, hogy Bozóki András megerősítette azt az információt, miszerint még kulturális miniszterek korában Gyurcsány Ferenc utasította őt: ne írjanak ki pályázatot a Nemzeti Filmarchívum vezetői posztjára, hanem maradjon ott Szabó István felesége, Gyürey Vera, akinek megbízatása egyébként lejárt volna.

A cikk szerint Szabó István maga kérte Gyurcsány Ferencet, hogy intézze el ezt a kis apróságot. Ezt meg is tette, ráadásul ez akkor történt, amikor az Oscar-díjas filmrendező Rokonok című filmjét mutatták be.

A volt kulturális miniszter múlt év végén internetes naplójában úgy fogalmazott: ez nem nyugati demokrácia.

A formális demokrácia intézményes rendje nálunk informális kapcsolati hálók sűrűjében vergődik - vélekedett.

Bozóki András azt írta: "Viszolygás fog el, ha a februári filmszemle nyitónapjára gondolok, ahol még kulturális miniszterként vettem részt. Ekkor már tudtam, hogy a Kongresszusi Központban a Rokonok díszbemutatóján egykori politikustársaim által lelkesen ünnepelt Szabó, saját felesége, Gyürey Vera esetében éppúgy járt el, mint filmbéli hősei: kibulizta, hogy az asszony még egy időre ott maradhasson a Filmarchívum élén. Hogy ne kelljen pályáznia. Mi több: hogy ne legyen pályázat. Aki azt is elérte, hogy a már kiírt pályázatot a miniszterelnök visszavonassa a kedvéért."Bozóki András a Hírszerző portálnak megerősítette: ekkortájt Szabó István több vezető MSZP-s politikust (Lendvai Ildikót, Kiss Pétert és magát a miniszterelnököt) is megkeresett, hogy kijárja a pályázat elhalasztását.

A miniszter így egy olyan előterjesztést kapott, amely Gyürey Vera mandátumának az új pályázat kiírásáig történő meghosszabbítását tartalmazta.

Bozóki ezt elmondása szerint aláírta "az intézmény zavartalan működése" érdekében, majd maga kezdeményezte az új pályázat kiírását.

Ezt viszont a Miniszterelnöki Hivatal kérésére el kellett halasztania a filmtörvény folyamatban lévő módosítására, és a közelgő választások miatti felfokozott helyzetre való hivatkozással - áll a hvg.hu oldalán.

A pályázatot a parlamenti választás másnapján, 2006. április 24-én kiírta a kulturális miniszter, hivatalosan pedig a Kulturális Közlöny május 11-ei számában jelent meg. Ekkor azonban a Miniszterelnöki Hivatalból a pályázat visszavonására szólították fel Bozóki Andrást. Õ ezt nem tette meg, és személyes találkozót kért a miniszterelnöktől.

Ezen maga Gyurcsány Ferenc utasította őt szóban, indoklás nélkül a pályázat visszavonására, még a május 23-ai kormányülés előtt. A Kulturális Közlöny következő számában - a balatonőszödi beszéd napján, május 26-án - jelent meg a pályázat visszavonását elrendelő miniszteri határozat.

Szabó István filmrendező "szemenszedett hazugságnak" nevezte az ex-miniszter állításait.

Az InfoRádió riportere múlt hét csütörtök óta keresi Bozóki Andrást. Munkahelyein, az ELTE-n és a CEU-n, valamint otthoni telefonszámán is üzenetet hagyott neki. Bozóki András a mobiltelefonját minden hívásunkkor kikapcsolta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek, raliztak a tech részvények

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek, raliztak a tech részvények

A befektetők ma is elsősorban a közel-keleti helyzet alakulására figyelhetnek, hiszen Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy ma újabb amerikai–iráni egyeztetéseket tartanak Dohában. A friss diplomáciai kísérlet azt követően jön, hogy a hétvégén a két fél ismét támadásokat váltott egymással a Közel-Keleten, ami felerősítette a félelmeket a tűzszünet megingásával kapcsolatban. Emelkedést láthattunk az európai tőzsdéken és Amerikában is jó a hangulat; a hazai piacon az OTP új csúcsra ment ma. Az amerikai tőzsdék erős első félévet zárhatnak: a Dow és az S&P 500 több mint 8, a Nasdaq több mint 11 százalékot emelkedett - ez 2020 óta nem látott teljesítmény -, míg a Russell 2000 több mint 21 százalékos pluszával 1991 óta a legjobb első féléve felé tart.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×