Infostart.hu
eur:
355.56
usd:
311.28
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Hiller: az MSZP nem lesz a Fidesz bűntársa

Az MSZP elnöke és parlamenti frakcióvezetője elképesztőnek tartja, hogy Szájer József fideszes EP-képviselő a Kossuth téri kordon ügyében felkérte őket: szorítsák rá a kormányt, hogy hagyjon fel alkotmánysértő tevékenységével.

"Elképesztett, hogy miközben a Fidesz képviselői szándékosan és előre megtervezetten törvénytelenséget követtek el, most másokat vádolnak ezzel. Elképesztett, hogy a köztársasági elnökre hivatkozik, miközben Elnök Úr szokatlanul kemény szavakkal mondta ki: a Fidesz jogellenesen cselekedett, és a jogállamot nem lehet nem jogállami eszközökkel szolgálni" - olvasható a dokumentumban.

A két politikus azt írta: elképesztő, hogy a Fidesz a jogállam védelméről beszél, azután, hogy meg sem kísérelte a jogállam által kínált lehetőségeket felhasználni, és törvényes úton kezdeményezni a kifogásolt rendőri intézkedés felülvizsgálatát.

Arra a jogos kérdésre, hogy a rendőrség a törvényes keretek között mikor, milyen intézkedéseket alkalmazhat a közrend biztosítására, nem lehet sem erőszakkal, sem - mint most javasolja- hatalmi szóval, szintén törvénytelen kormányzati beavatkozással választ adni. Erre a törvényes út bejárása után, végső fokon csak a bíróság illetékes - áll a levélben.

"Ön azt igényli, érjük el, hogy a kormány utasítsa a rendőrséget ilyen vagy olyan eszköz alkalmazására. Ezt nem tesszük. Mert ha ma a kormány politikai utasítást adna egy rendőrségi kordon lebontására, akkor holnap tetszése szerint adhat felállítására is, holnapután pedig megparancsolhatja emberek előállítását, letartoztatását, elítélését is. Önök tegnap megszegték a jogállam egyik parancsát, és most tőlünk azt várják: szegjünk meg egy másikat is. Nem lépünk erre az útra. Nem leszünk az önök bűntársai" - írta Hiller István és Lendvai Ildikó.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

A Golden State Warriors történelmi szupercsapat felépítésén dolgozhat: a hírek szerint LeBron James és Anthony Davis is csatlakozhatna Stephen Curryhez és Draymond Greenhez. Green már jelezte, hogy alacsonyabb fizetésért is hajlandó új szerződést kötni, James pedig szintén kész lenne a bércsökkentésre. A négy szupersztár összesen 13 NBA-bajnoki címmel rendelkezik és 48 All-Star-szereplést tudhat maga mögött, ugyanakkor a kvartett átlagéletkora 37 év lenne. A terv megvalósítását a fizetési egyensúly megtartása és Jimmy Butler sorsa is bonyolíthatja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×