Infostart.hu
eur:
362.45
usd:
315.77
bux:
153098.95
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

ÁSZ: "alapvetően rendben van" a Fidesz alapítványa

Az Állami Számvevőszék alapvetően rendben találta a Fidesz pártalapítványának 2003-2005-ös gazdálkodását, csak kisebb szabálytalanságokat állapított meg. Az ÁSZ ezért a belső szabályzatok felülvizsgálatát javasolta az alapítványnak.

A számvevőszék a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány gazdálkodását a 2003-as megalakulástól 2005-ig vizsgálta. A jelentés szerint ezalatt az alapítvány a törvényi előírásoknak megfelelően kapott támogatásokat.

Az ellenőrzött időszakban az alapítvány központi költségvetésből származó összes bevétele 1 milliárd 200 ezer forint volt, egyéb forrásból még 11 millió 808 ezer forintot kaptak, ezen belül az alapítványhoz csatlakozó szervezetek és magánszemélyek 10 millió 147 ezer forinttal támogatták a szervezetet.

A kuratórium az ellenőrzött években érkezett bevétel 96 százalékát használta fel 2005. év végéig alapítványi célok megvalósítására és az alapítvány működésére.

Az ÁSZ ellenőrzése kimutatta: nem különítették el teljeskörűen az alapítványi célú tevékenység közvetlen költségeit a kuratórium és a munkaszervezet költségeitől, illetve az egyéb közvetett költségektől. Az esetenkénti téves elszámolások azonban az eredmény és a saját tőke összegét lényeges szinten nem befolyásolták.

A számvevőszék kifogásolta azt is, hogy a 2005-ben vezetett útnyilvántartások a felkeresett üzleti partnerek megnevezését a törvényi előírástól eltérően nem minden esetben, csak mintegy 25 százalékban tartalmazták.

Az ÁSZ a Fidesz pártalapítványának javasolta a belső szabályzatok felülvizsgálatát, a könyvvezetésben az azonos tartalmú gazdasági események következetes elszámolását, az alapítványi tulajdonában lévő gépjármű használatának szabályozását, a megfelelő útnyilvántartás vezetésének megkövetelését, illetve a 2005. július havi cégautó adó- és kapcsolódó járulék befizetési kötelezettség teljesítését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: Magyarország megismerte a saját erejét

A kormányfő napirend előtt fejtette ki gondolatait az Országgyűlésben, felszólalásának a „Mi a magyar érdek” címet adta,
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Felrobbantak a grönlandi részvények, esik az olaj - Mutatjuk a tőzsdei izgalmakat!

Felrobbantak a grönlandi részvények, esik az olaj - Mutatjuk a tőzsdei izgalmakat!

A befektetők elsősorban ma is a közel-keleti helyzetre figyelnek – az Irán által támogatott húszik szombaton rakétákkal és drónokkal támadták Szaúd-Arábiát, miközben Washington és Teherán újabb csapásokkal fenyegette egymást. A Fed a múlt héten három év után először emelt kamatot a makacs infláció miatt, miközben az olajár továbbra is 100 dollár közelében jár. A kedvező volumen adatoknak köszönhetően viszont esésben van ma a Brent olaj ára, a tőzsdéken pedig jelentős emelkedést láthatunk. Az USA és Dánia megállapodott Grönland biztonságáról, amelynek értelmében Washington jelentős katonai jelenlétet épít ki a sarkvidéki területen - erre reagálva valósággal felrobbantak az amerikai tőzsdéken jegyzett grönlandi vállalatok részvényei. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×