Infostart.hu
eur:
362.14
usd:
315.92
bux:
153184.23
2026. szeptember 22. kedd Móric

A bevetési öltözetre is rákerülne a rendőri azonosító

Kisebb részben tömegoszlatásra is alkalmas eszközöket, de leginkább járműveket szerez be az év első felében a rendőrség. Az országos rendőrfőkapitány az őszi zavargásokat leszámítva kiegyensúlyozott és nyugodt esztendőnek tartja a tavalyi évet.

Az országos rendőrfőkapitány az InfoRádióban elmondta: heteken belül lezáródhat a belső vizsgálat a rendőri atrocitások ügyében.

Bene László azt is közölte: tervezik, hogy a jövőben a rendőrök a bevetési ruhájukon is hordják az azonosítójukat, sőt, ezt a ruhára is ráhímzik.

Bene László a tavalyi évről szólva elmondta: intenzíven növekedett a pornográf felvételekkel visszaélés, a szerzői joggal visszaélés és az egyedi azonosítójel-meghamisítás, valamint a pénzforgalommal összefüggő bűncselekmények száma.

Különösen intenzív volt a pénzhamisítás növekedése, a bankkártyákkal elkövetett visszaélések számának növekedése; így ezeken a területeken kell erősíteni a felderítői munkát - jelezte.

Bene László közlése szerint a 36 ezres rendőrségtől tavaly 2.886-an távoztak, ez a korábbi éveknél 300-400-zal több, az 1.200 vezetőből pedig összesen 341-en távoztak a testülettől.

A távozásnak alapvetően nem a rendőrség saját helyzete az oka, hanem a nyugdíjrendszert megváltoztató műhelymunkákról szóló hírek.

Vannak, akik úgy gondolják, a jelenlegi feltételekkel kívánnak nyugdíjba menni, ugyanakkor a kormány már nyilatkozott a kérdésben.

A Fidesz szerint 2006. fekete év volt a rendőrség, az emberi jogok tiszteletben tartása és a jogállamiság szempontjából is - mondta a Fidesz szóvivője.

A rendőrségről 2006-ban kiderült, hogy rendkívüli módon alulfinanszírozott, hogy egyes magas rangú vezetői alkalmatlanok feladatuk ellátására, valamint az is, hogy a szocialisták politikai célokra használták fel több esetben is - mondta Szijjártó Péter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×