Infostart.hu
eur:
363.95
usd:
317.17
bux:
0
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

A szabadságot nem lehet átvinni a következő évre

Az Alkotmánybíróság decemberi határozata szerint a munkahelyi szabadság nem vihető át a következő évre. Ez eddig bevett szokás volt a cégeknél. Az InfoRádió által megkérdezett munkajogász szerint Magyarországon rendszeresen előfordul, hogy a túlterhelt munkavállalók évekig nem mehetnek szabadságra.

A hatóság csak a papírokat tudja ellenőrizni, és azok szerint mindig minden szabályosan történik. A valóság ehhez képest más - mondta az InfoRádióban Lehoczkyné Dr. Kollonay Csilla munkajogász, az ELTE munkajogi tanszékének vezetője.

Hangsúlyozta: a szabadság kiadása a munkaadó joga és kötelessége. A törvény szerint szabadságnak mindössze egynegyedével rendelkezik a munkavállaló, és ha ezt ki akarja venni, akkor azt 15 napon belül kell jeleznie. Ha a munkáltató akarja szabadságra küldeni a dolgozót, azt 30 nappal hamarabb kell közölnie a foglalkoztatottal.

A jogszabály kimondja, hogy a szabadságot nem lehet átvinni a következő évre, a törvénytől azonban a dolgozó javára el lehet térni.

A törvény csak két okból ad lehetőséget arra, hogy a jogszabálytól eltérjenek a vállalatok: ha nyomós gazdasági ok ezt szükségessé teszi, vagy ha a dolgozó a betegsége miatt nem tudja kivenni a szabadságot.

A dolgozónak azonban tudnia kell, hogy ha nem kapta meg a szabadságát, akkor a következő évtől perelheti a foglalkoztatóját.

A szabadságot pénzben csak akkor lehet megváltani, ha a munkavállaló munkaviszonya megszűnik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×