Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Szocialista feljelentés lázadás előkészülete miatt

Lázadás előkészületének bűntette miatt tett feljelentést a Batthyány örökmécsesnél november 5-én elhangzottak miatt Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője. A Fidesz szerint ez még figyelemelterelésnek is gyenge.

Bárándy Gergely azt mondta: pénteken azért tett feljelentést, mert az örökmécsesnél a szónok a hallgatóságot arra hívta fel, tanúsítsanak polgári engedetlenséget, és ez köztörvényes bűncselekmény.

November 5-én, a Batthyány örökmécsesnél tartott tüntetésen a magukat "Kossuth téri forradalmároknak" nevező demonstrálók bejelentették, hogy élő lánccal kívánják körbevenni a Parlamentet, megakadályozva ezzel az országgyűlési képviselők bejutását az épületbe.

A jogász végzettségű szocialista képviselő azt mondta: nincs olyan fogalom a jogrendszerben, hogy polgári engedetlenség, egyetlen jogszabály sem engedélyezi ilyen címen a jogsértést.

"Ha valaki nem tartja a be jogszabályokat, akár a gyülekezési jogról szólót, akár bármilyen mást, akkor az szankcióval jár, ha polgári engedetlenség, ha nem" - fogalmazott.

Bárándy Gergely szerint elfogadhatatlan, hogy 50-100 ember a polgári engedetlenség ürügyén államellenes bűncselekményt valósítson meg, veszélyeztetve az ország és a "békés többség" nyugalmát, biztonságát.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen cselekmény számít lázadásnak, a politikus elmondta: ha valaki, vagy valakik az Országgyűlés munkáját megakadályozzák, akkor megvalósítják ezt a bűncselekményt.

Példaként említette: ha valaki elmegy erre az élőláncra, és visszatart egy képviselőt, kicsit meglöki, az már bőven elég ahhoz, hogy megvalósítsa a bűncselekményt.

Egy másik kérdésre Bárándy Gergely közölte, hogy a lázadás előkészületét öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetik.

Fidesz: ez gyenge

Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője újságíróknak azt mondta: ami Bárándy Gergely sajtótájékoztatóján elhangzott, az még figyelemelterelésnek is gyenge.

Arról akarják elterelni a figyelmet, hogy az ország morális, gazdasági és pénzügyi válságban van - vélekedett a politikus.

Az ellenzéki képviselő, akinek tájékoztatóján Bárándy Gergely is megjelent, közölte: azt javasolják a szocialista képviselőnek, vizsgálja meg, milyen jogi kategóriába tartozik, ha valaki másfél-két éven keresztül folyamatosan hazudik, négy évet feláldoz az ország életéből azért, hogy megtartsa politikai hatalmát.

Kérdésre válaszolva Ágh Péter azt mondta: Magyarországnak alkotmányos keretek között kell működnie, és csak az ezen keretek között szervezett demonstráció támogatható.

A tüntetők vállalják a "lázadást"


Magyarországon alkotmányos válság és erkölcsi szükségállapot van, ami ellen minden magyar embernek kötelessége lázadni - reagált a feljelentésére Gonda László, a Batthyány örökmécsesnél tartott vasárnapi esti demonstráción.

Az úgynevezett Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője megerősítette a parlament körüli élőlánc szervezése folyamatban van, és ha emiatt lázadással vádolják a "Kossuth téri forradalmárokat" akkor vállalják a szerintük nevetséges rágalmakat.

A mintegy 80 ember részvételével megtartott demonstráción elhangzott, hogy politikai és pénzügyi elszámolási hibák miatt a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 kizárta tagjai sorából korábbi ügyvivőjét, Takács Andrást.

Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×