Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Néphadsereges veterán keze alatt "pöccre indul" a T-34-es

Minden arra utal, hogy az elkövetők előre felkészültek, hogy eltulajdonítsák és beindítsák azt a T-34-es tankot, amelyet a Városháza előtti '56-os kiállítás múltat idéző rekvizítumai között állítottak ki - közölte a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója az MTI-vel.

A harckocsit a tüntetők hétfő délután a budapesti Városháza parkban indították be, majd a Károly körúton indultak el vele a rendőrök felé.

Holló József azt is megemlítette, hogy a harckocsi tankjába csak egészen minimális mennyiségű üzemanyagot töltöttek, emiatt állt meg mintegy 100 méter megtétele után.

A főigazgató a T-34-es harckocsi védelmét szolgáló óvintézkedések sorában említette azt, hogy a kiállítást megelőzően még a tank elektromos zsinórzatát is eltávolították.

A főigazgató azt mondta: a járművet azért lehetett elindítani és az utcára kormányozni, mert valakik teljesen új akkumulátorokat hoztak magukkal a Városháza elé, és azt szakszerűen be is szerelték a tankba.

A szerelés szakszerűségére jellemző, hogy az elkövetők az eltávolított zsinórzatot is pótolták, valamint a helyszínre magukkal hozott két, személyautóknál használatos akkumulátort is sorba kötöttek, hogy a megfelelő teljesítményt el tudják érni.

Holló József az esetről szólva mindvégig köztörvényes bűncselekményről, egészen pontosan műtárgylopásról beszélt.

Ennek indoklásául azt is elmondta, hogy a tank többszörösen le volt zárva: egyrészt az úgynevezett toronykulccsal, másrészt lakattal is.

Az elkövetők a lakatot szétfűrészelték, hogy behatolhassanak a járműbe - tette hozzá.

Tettüket azt követően hajtották végre, hogy a kiállítás védelmére a Miniszterelnöki Hivatal által biztosított szakembereket a tömeg szabályosan "elsöpörte" - mondta.

Holló József arról is beszámolt, hogy szemtanúk állítása szerint a T-34-es tankot egy idős ember vezette, aki koránál fogva talán korábban is vezetett ilyen típusú harcjárművet.

Erre azért lehetett módja, mert a Magyar Néphadseregben egészen a '70-es évekig rendszeresítve volt ez a típus - emlékeztetett.

Holló József úgy fogalmazott: el nem tudták képzelni, hogy ilyen esetre fel kellene készülniük.

{{keretes_cim}}

A T-34-es egy szovjet fejlesztésű, közepes méretű harckocsi, melyet elsősorban a második világháború idején, 1941 és 1945 között vetettek be. A második világháború egyik legjobb harckocsi típusának fejlesztését 1937-ben kezdték el. Forradalmian új konstrukció volt: döntött páncélzatú test, amelyet hegesztéssel szereltek össze; öntéses eljárással készült torony. Nagy előnye volt a típusnak, hogy az egyszerű technológia miatt kevésbé képzett személyzet is elvégezhette az összeszerelést, és a harctéren is könnyen javítható volt. Lánctalpai szélesek voltak, így nehéz terepen is gyorsan mozgott. A 6,62 méter hosszú tankot egy 500 lóerős dízelmotor hajtotta, amely 350 kilométeres hatótávot eredményezett.

Címlapról ajánljuk
Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Eddig elég volt egy e-mail vagy telefon a főnöknek, és csak a negyedik naptól kellett orvosi igazolás Németországban – vitát robbantott ki a terv, mellyel a koalíciós kormány szigorítaná a munkavállalók betegállományára vonatkozó szabályozást.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Vészjelzést adtak le a Vörös-tengeren

Vészjelzést adtak le a Vörös-tengeren

Egy kereskedelmi hajó vészjelzést adott le vasárnap a Vörös-tengeren, miután ismeretlen fegyveresek támadást indítottak ellene Jemen partjainál, az al-Hudajda kikötőváros közelében. A térség a Vörös-tenger déli részén, a Bab el-Mandeb-szoros közelében található, több mint 2000 kilométerre a Perzsa-öböl kijáratát jelentő Hormuzi-szorostól, ugyanakkor a globális kereskedelem szempontjából szintén kulcsfontosságú hajózási útvonal, hiszen amennyiben hajózhatatlanná válik, nyugati irányba csak Afrikát megkerülve lehet haladni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×