Infostart.hu
eur:
363.21
usd:
318.09
bux:
152310.9
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Szövevényes határozatképtelenség Komáromban

Megakadályozta a komáromi képviselőtestület megalakulását a helyi Fidesz-frakció, mert a város polgármestere nem a párt által javasolt képviselőt jelölte alpolgármesternek. A város szocialista vezetője azt mondta: a határozatképtelenné vált ülést két hét múlva folytatják.

Zatykó János közölte: az alpolgármester személyéről szóló döntésnél négy fideszes képviselőt is megnevezett, de a felkérést egyikük sem vállalta. Ezután azt javasolta, hogy a bizottságok megalakításával folytassák az ülést, ekkor azonban a Fidesz képviselői kivonultak a teremből.

A Fidesz Gordán Ildikót szerette volna alpolgármesternek, őt a polgármester azért nem támogatta, mert szerinte megosztó politikát folytat, ami nem kedvez a város fejlődésének.

Molnár Attila, a Fidesz komáromi frakcióvezetője azt mondta: a polgármester néhány nappal ezelőtt nem emelt kifogást jelöltjük ellen és csak az ülésen jelentette be, hogy másokat terjeszt elő alpolgármesternek.

A komáromi képviselőtestületben kilenc szocialista és kilenc fideszes képviselő van.

Címlapról ajánljuk

„Sikerült már kinyitni az aktákat?” – Magyar Péter élesen válaszolt az ügyészségnek

„Amikor maffiózókat védelmeztek, nem vagytok ilyen önérzetesek” – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Legfőbb Ügyészség kedden késő este kiadott közleményére.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×