Infostart.hu
eur:
365.06
usd:
320.48
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Jövőre folytatódnak az útfelújítások

Az idei 200 kilométer után jövőre 130 kilométer utat tervez felújítani a főváros. A költségek egy jelentős részét a tervek szerint továbbra is az állam fedezi majd.

A fővárosi önkormányzat folytatja az útrekonstrukciós programot - jelentette be Demszky Gábor főpolgármester. Hozzátette, hogy a 2007-es programról már a közgyűlés első rendes ülésén dönteni fognak.

"2007-ben 9,5 milliárd forint saját forrást fordítunk erre és 7 milliárd költségvetési forrást" - közölte Demszky Gábor, emlékeztetve arra, hogy tavaly 80, idén 200, jövőre 130 kilométer közutat terveznek felújítani.

A főpolgármester szerint azonban a következő években lelassul majd a felújítások üteme, hiszen addigra elvégzik a munka dandárját, és elkészülnek a legrosszabb állapotú utakkal. Így évente 100 kilométer felújítása is elegendő lesz.

Demszky Gábor hozzátette: az idei program keretében 28 helyszínen tartanak még a munkák, és további 14 utcában kezdődik felújítás a következő napokban.

A sajtótájékoztatón kiderült, hogy a jövő évi programhoz szükséges forrásokról csak később, az állami és a fővárosi költségvetés elfogadásakor születik meg a döntés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gyalogos stratégiát fogadott el a Fővárosi Közgyűlés, csendes órák jöhetnek a játszótereken

Gyalogos stratégiát fogadott el a Fővárosi Közgyűlés, csendes órák jöhetnek a játszótereken

Kutyás alapítványok tevékenykedhetnek több idősek otthonában. Megválasztották az új Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) a fővárosi önkormányzat által delegált három tagját. Szerződésszegés miatt visszaveszik a gazdagréti Szent Angyalok Plébániától az ingyenesen használatába adott területet. Ülésezik a Fővárosi Közgyűlés, sorra születnek a döntések.

Volt kapitány: a magyar válogatott ereje a taktikai fegyelemben rejlik, de ezt most újra fel kell építeni

Új fejezet kezdődik a magyar labdarúgó-válogatott életében ma este a Nemzetek Ligája nyitányával. A témában Csábi József, a válogatott korábbi szövetségi kapitánya beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban zajlik a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×