Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.95
bux:
151652.03
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Rendkívüli munkát rendeltek el a traumatológiai osztályokon

Az éjszaka folyamán ülésezett a Fővárosi Védelmi Bizottság. Miután meghallgatták a szolgálatok beszámolóit, intézkedéseket hoztak a rend helyreállítása érdekében.

A bizottság ülésén a szakszolgálatok, köztük a rendőrség, a tűzoltóság, a polgári védelem és a mentők vezetői számoltak be a budapesti utcákon, a Magyar Televízió székházánál történt terrorakcióról - közölte Sebe László dandártábornok.

Gergényi Péter rendőrfőkapitány tájékoztatása szerint az első harminc-negyven megsérült rendőrt a Honvéd kórházba, a többi mintegy hatvanat a Péterfy Sándor utca kórházba szállították. Ugyancsak kórházba vittek több mint harminc randalírozót is - mondta Sebe László.

A bizottság döntése alapján a főváros valamennyi traumatológiai részlegén rendkívüli munkát rendeltek el. Sebe László elmondta, hogy a feldühödött tömeg számos gépkocsit felgyújtott, felborított a Szabadság téren és környékén. Az útburkolat kövezetét felszedték, azzal dobálták a rendőröket.

Bende Péter tűzoltóparancsnok közlése szerint hajnali három órakor oltották el az MTV székházában okozott tüzet.

Címlapról ajánljuk

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Elszálltak a hosszú hozamok, hullámvasútra ült a forint

Elszálltak a hosszú hozamok, hullámvasútra ült a forint

Csütörtökön a magyar állampapírpiac hosszú vége szakadt meg, miután az 5 és 10 éves referenciahozam egyaránt 19 bázisponttal ugrott egyetlen nap alatt, miközben a rövid vég változatlan maradt. A nemzetközi kép változatlanul szoros: a dollárindex kéthavi csúcsa közelében, az ötéves amerikai hozam 2007 óta először 5 százalék felett, a piac pedig már közel 70 százalékos eséllyel áraz októberi Fed-kamatemelést. A forint a csütörtöki hullámvasút után – 366 fölötti zárás – péntek reggel erősebb szintekről indul: az euró 364,8, a dollár 320,7 forintnál jár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×