Infostart.hu
eur:
365.25
usd:
314.4
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Más helyett ült börtönben, ezért beperelik

Két és félmillió forintos kárigényt jelentett be a büntetés-végrehajtás azzal a férfival szemben, aki más helyett töltötte le szabadságvesztését Kecskeméten.

A büntetés-végrehajtás országos parancsnokának általános helyettese elmondta: a követelést polgári peres úton szeretnék érvényesíteni.

Biczó László szerint mivel feltételezhető, hogy a férfi hamis irattal igazolta magát elítéltként, közokirat-hamisítás és bűnpártolás gyanúja is felvetődik.

A büntetés-végrehajtás múlt szerdán, egy bejelentés alapján tudta meg, hogy egy jogerősen elítélt férfi helyett más ülte le a kiszabott büntetést.

Az eset után az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium valamint a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága is vizsgálatot indított.

Az álfogvatartott ellen elfogatóparancsot adott ki a rendőrség.

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×