Infostart.hu
eur:
361.24
usd:
315.37
bux:
153299.24
2026. szeptember 22. kedd Móric

Itt az új magyar útlevél, csak nem az, aminek látszik

Pontosan két hét múlva, augusztus 29-től már Magyarországon is csak biometrikus útleveleket állítanak ki. Jobban mondva csak elektronikusat, mivel biometrikus azonosító adatok, például ujjlenyomat egyelőre nem lesz még az útlevélbe épített chipen. Az csupán az útlevélben is olvasható adatokat tartalmazza majd.

Bár egy rangos számítástechnikai kiállításon egy német kutató szemléltette is, hogyan lehet az elektronikus útleveleket hamisítani, a Nyilvántartó Hivatal vezetője szerint biztonságos lesz a magyar útiokmány.

Urbán György kiemelte: mire valódi biometrikus adatokat is tartalmaz majd a chip, addigra már egy fejlesztett hozzáférési protokollal ellenőrzik majd az útleveleket, ami kiszűri a hamisított okmányokat.

Erre azonban még várni kell, méghozzá nem is keveset, hiszen az ujjelnyomatok csak 34 hónap múlva kerülnek rá a chipekre.

A magyar elektronikus útlevél mintapéldányai már elkészültek, és tökéletesen megfelelnek az uniós előírásoknak - hangsúlyozta Urbán György, aki szerint az EU által szabott határidőre, augusztus 29-re be is vezetik.

Az új, elektronikus útiokmányok kiállítása ugyanannyiba kerül majd, mint az eddigi hagyományos útleveleké.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Alkotmányellenes a szolidaritási adó alkalmazásának pár szabálya

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, bár a Brent továbbra is 100 dollár felett jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×