Infostart.hu
eur:
365.24
usd:
314.64
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

A Fidesz kevesli az árvízvédelemre fordított pénzt

A Fidesz szerint a kormány a tervezett összeg felét biztosítja a Vásárhelyi-terv idei beruházásaira. Fónagy János, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője azt mondta: a 2006 elején ígért tízmilliárd forintból nem egészen ötmilliárd áll a tárca rendelkezésére.

Az ellenzéki politikus utalt arra, hogy Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter korábban azt mondta: ilyen ütemezéssel 25 évre van szükség a Vásárhelyi-terv megvalósításához a Tisza völgyében.

Fónagy János közölte: a Fidesz arra kéri a kormányt, hogy a Vásárhelyi-terv kivitelezésének lassítása helyett az eredeti ütemezésnek megfelelően hajtsák végre a programot.

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunszentmártonban azt mondta: a folytatják a védművek stratégiai fejlesztését.

Persányi Miklós hozzátette: tavaly 22 projekt indult el, ezek egyharmada az elmúlt esztendő végéig be is fejeződött.

A miniszter hangsúlyozta: a tavaszi rekord árvíz mintegy fél évvel lassította a munkákat, így az eredeti, 2007 végi időponthoz képest várhatóan később készülnek el ezek a beruházások.

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 1. 04:30
2026. szeptember 1. 04:00
×
×