Infostart.hu
eur:
361.56
usd:
315.12
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Az egészségügyi miniszter nem érti

Megbízott vezetőként, az új pályázat kiírásáig látja el Gorove László, eddigi főigazgató-helyettes az Országos Mentőszolgálat irányítását - közölte az egészségügyi miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.

Molnár Lajos az eddigi vezető, Takács Zoltán távozásáról azt mondta: nem érti a döntést, mert a szervezet korábbi irányítójával egyetértésben dolgozták ki a 10 százalékos létszámleépítésről szóló kormányzati javaslatot. Sőt, a tárcavezető azt állítja, hogy Takács Zoltán találta ki az egész létszámleépítést.

Az eddigi főigazgató a döntését azzal indokolta, hogy nem ért egyet a magyarországi mentés és betegszállítás jövőjével összefüggő miniszteri határozattal.

Molnár Lajos egészségügyi miniszter most azt hangsúlyozta: a 10 százalékos létszámleépítés nem érinti majd a sürgősségi betegellátást, és a betegszállítást a jövőben magáncégek is végezhetik.

Nem a főigazgató javaslata volt

Az egészségügyi miniszter szavaira reagálva Takács Zoltán közölte: azért vált meg vezetői beosztásától, mert nem értett egyet a mentőszolgálatot érintő döntések módszerével, és azzal sem, hogy a döntések azonnali hatállyal lépjenek életbe.

A lemondott főigazgató elmondta azt is: valóban készült egy racionalizálási javaslat, amely arra irányult, hogy a mentőszolgálat megőrizhesse likviditási helyzetét, azonban ezt a javaslatot a miniszter kérésére készítette el.

Takács Zoltán hangsúlyozta: nem igaz, hogy az elkészült anyag az ő javaslata lett volna.

A miniszter úr ezt a döntését egyedül hozta meg; a döntések határidejével és módszerével nem lehet azonosulni - fogalmazott az Országos Mentőszolgálat leköszönt főigazgatója.

Leépítés több lépcsőben

A megbízott főigazgató, Gorove László arról beszélt, hogy a létszámleépítést több lépcsőben hajtják végre, de két hetet kért a feladatok áttekintésére.

Az egészségügyi tárca döntése értelmében azonnali hatállyal 10 százalékkal csökkentik a dolgozók létszámát, így összesen 734 embert bocsátanak el az Országos Mentőszolgálattól.

Elsősorban próbaidős és a nyugdíj mellett foglalkoztatott adminisztrációs, illetve mentőautókon dolgozó munkatársaktól válnak meg.

"Megtámadták egy nemzeti intézményünket"

A Fidesz "átgondolatlan támadásnak" tartja a mentőszolgálat átszervezését. Mikola István, az Orbán-kormány egészségügyi minisztere az InfoRádiónak azt mondta: a mentés önálló lábra állításához többmilliárd forintos beruházásra van szükség.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×