Infostart.hu
eur:
365.25
usd:
314.47
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Jönnek a minőségi turisták?

Kevesebb turista több pénzt fog elkölteni az elkövetkező években a Balatonon - derül ki az Ecostat Turizmusbarométer című kiadványából. A szervezet igazgatója szerint a jövőben az idegenforgalom lehet a nemzetgazdaság egyik vezető ágazata, főként az uniós forrásoknak köszönhetően.

A magyar családok csaknem fele tervez idén nyaralást, erre személyenként átlagosan 170 ezer forintot költenének, de az úticél most elsősorban belföld, a gazdasági helyzet alapján ugyanis nem mindig kifizetődő a külföldi út.

Belyó Pál, az Ecostat igazgatója az InfoRádióBan elmondta, hogy a forintgyengülés az utazási irodáknak sem kedvezett.

Mint fogalmazott, a korábban lekötött utak más forint-euró árfolyamon történtek, és ezt az irodák valahogyan érvényesíteni szeretnék.

A jelenlegi szabályok miatt erre nincs közvetlen lehetőségük, legkésőbb az utazás előtt 20 nappal emelhetik meg a már lekötött utazások árát.

Emelkedtek a szállodák bevételei

Belyó Pál elmondta, az első negyedévben több mint 7 millió külföldi turista látogatott Magyarországra, 3,5 millió magyar pedig külföldre.

A hazai szálláshelyek 53 százalékos kihasználtsággal működtek, ami nagyjából megfelel a tavalyi év hasonló időszakának, annyi különbséggel, hogy a hosszabb itt tartózkodás és a szobaárak növekedésének következtében 12 százalékkal emelkedtek a szállodák bevételei.

Konkurrencia az Adria

Belyó Pál szerint a turizmusból származó bevételek idén nem növekednek olyan ütemben, mint tavaly, ennek elsősorban az adriai térség fejlődése, az előrejelzések szerinti rosszabb időjárás és az éleződő nemzetközi verseny az oka.

Az EcoStat igazgatója az InfoRádiónak azt mondta, a vendéglátók a nyári előrejelzéseket nézve pesszimisták, ennek azonban ellentmond, hogy személyzetbővítést tervez szinte minden szálloda és vendéglátóhely.

Turizmus, mint vezető ágazat?


Belyó Pál szerint a Balatonon az elkövetkező években meg fognak változni a nyaralási szokások. Úgy véli, hosszabb lesz az idény és tovább maradó, többet költő üdülők jönnek majd.

Noha a turizmusból származó bevételek nem növekednek olyan mértékben, mint korábban, Belyó Pál szerint középtávon mégis arra lehet számítani, hogy az egészség-, a konferencia- és a sportturizmus fejlesztése nyomán a turizmus vezető ágazata lehet a nemzetgazdaságnak.


Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.

Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus

Magyarországról terjedt el a nyugat-nílusi vírus, amely két európai országban már emberáldozatokat is követelt – mondta Rusvai Miklós virológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A vírus szerencsére nem terjed emberről emberre: általában vándormadarak hordozzák, és azokról szúnyogokkal kerül át a fogékony emlősfajokra, így az emberre is. A virológus beszélt a koronavírusról is, ami „köszöni, jól van”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Elege lett Európa legerősebb hatalmának, új térségben lehet konfliktus a NATO és Oroszország között – Háborús híreink hétfőn

Elege lett Európa legerősebb hatalmának, új térségben lehet konfliktus a NATO és Oroszország között – Háborús híreink hétfőn

Az RBK Ukraine szerint trükkös módszereket vethetnek be az oroszok a sugárhajtású Sahed-drónok támadásainál. A jelentések szerint az eszközök nem a leggyorsabb útvonalon érik el az ukrán fővárost, hanem a fehérorosz határhoz szorosan közel repülve kitérőt tesznek Kijev felé. A jelenség arra utal, hogy Moszkva a szomszédos ország kommunikációs hálózatához kapcsolódik. Az orosz haditengerészethez köthető média híradásai szerint hamarosan visszatérhet az aktív szolgálatba a közel három évtizede felújítás alatt álló Admiral Nahimov atommeghajtású csatacirkáló - írta a Defence Express. A jármű félelmetes rakétaarzenállal lesz felszerelve, ám sokan kételkednek, hogy mennyre lesz képes megfelelni a kor követelményeinek, ugyanis a védelmi képességei nem kielégítőek, ezért a dróntámadások számára könnyű célpontot jelenthet. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×