Infostart.hu
eur:
364.1
usd:
327.26
bux:
144074.43
2026. október 14. szerda Helén

Bush: a magyar lecke egyértelmű

Elutazott Budapestről nem egészen egynapos villámlátogatása után George Bush. Az amerikai elnök ezt megelőzően beszédet mondott a Gellért-hegyen és párhuzamot vont az '56-as forradalomban megfogalmazódott szabadságvágy és az iraki átalakítás között.

George Bush sok mindennel kereste magyar vendéglátói kegyeit. "Jó napot kívánok" - mondta magyarul, amikor a pódiumra lépett, Petőfit idézte, Kossuthra emlékezett, majd azt mondta "Köszönöm!".

Az elnököt Budapesten a hivatalos politika baráti mosolyai, egy Guantanamo-bezárását követelő kisméretű tüntetés, és a köztársasági elnöknek a diplomáciában szokatlanul merész megjegyzései fogadták. Sólyom László ugyanis emlékeztette a vendéget, hogy a terror elleni harcban is tiszteletben kell tartani az emberi jogokat és a nemzetközi jog előírásai szerint kell eljárni.

'56 példa a világnak

Bush elnök látogatásának csúcspontja azonban délutáni beszéde volt a Gellért-hegyen, háttérben a Parlamenttel és a Dunával. Fellépését úgy időzítették, hogy az Egyesült Államok több időzónájában is reggel vagy délelőtt nézhessék azt élőben a nézők.

George Bush 1956-ra emlékezve elmondta, tudja, hogy Magyarország mekkora árat fizetett a függetlenségéért való küzdelemben és megköszönte azt a "vezető szerepet, amelyet a szabadság ügyének terjesztésében játszott".

Utalt rá, hogy az amerikai nép tanult azoknak a népeknek a történelméből, amelyek szembeszálltak az elnyomással és azt mondta: "a magyarok önfeláldozása lelkesíti azokat, akik szeretik a szabadságot" Amerika támogatja az ilyen népeket.

"A magyar lecke egyértelmű. A szabadságot lehet késleltetni, de nem lehet megtagadni" - tette hozzá.

Az irakiak tanulhatnak a magyaroktól

Bush többször is párhuzamot vont 1956 és elnöksége legnagyobb külföldi projectje, Irak átalakítása között. Úgy fogalmazott, hogy Magyarország sikeres rendszerváltása több évtized kommunista uralom után követendő Irak számára.

Az elnök emellett az 56-os magyar forradalomhoz hasonlította Irak törekvését a demokrácia meghonosítására. Az irakiaknak ugyanolyan türelemre van szükségük, mint a magyaroknak - fejtegette. "Önök is tudják, hogy a demokratikus út nem könnyű, és továbbra is kemény döntéseket kell hozniuk, hogy sikeresek lehessenek" - mondta, amit lehet akár az új kormány mellett kiállásként, de terror elleni harcban való további részvételre való felszólításként is értékelni.

Üzenet Moszkvának?

Az InfoRádió által megszólaltatott szakértők a látogatás kapcsán azt boncolgatták, hogy Bushnak a demokrácia védelmében mondott beszéde üzenet-e Vlagyimir Putyin Oroszországának - különösen annak fényében, hogy hamarosan Szent-Pétervárra utazik a G8-as csúcstalálkozóra.

Tudósítók ugyanakkor megjegyezték, hogy a beszéd nagy része egyértelműen a Közel-Kelet demokratizálására vonatkozott.

"Nyögvenyelős" vízumvita

A látogatás során Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc is felvetette vendégének, hogy a magyar turisták szeretnének vízum nélkül utazni az Egyesült Államokba.

Gyurcsány Ferenc szerint a magyar-amerikai viszonyban éppen ez jelenti a legjelentősebb problémát.

"Nagyon nyögvenyelősen megy előre a vízumkérdés. (...) Azt mondhatnám, hogy lassan örökzöld kérdéssé válik a vízumügy" - mondta a kormányfő az amerikai elnökkel folytatott megbeszélését követően.

Bush gyakorlatilag elhárította a kérést, utalva rá, hogy a két fél "menetrendet" dolgozott ki a kérdés orvoslására. Ennek azonban az a lényege, hogy amíg az elutasított magyar vízumkérelmek száma nem csökken egy bizonyos szint alá, addig az amerikai törvények értelmében nem kerülhet szóba a vízumkönnyítés.

A pártelnökök értékelték a figyelmet

George Bush a nap folyamán találkozott a parlamenti pártok elnökeivel is. Hiller István, az MSZP elnöke 1956-ról, valamint a magyar külpolitikáról beszélgetett a vendéggel. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azt mondta: George Bush világossá tette, hogy fejet hajtani és tisztelegni jött a magyarok szabadságvágya előtt.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a határon túli magyarok helyzetéről beszélt az amerikai elnöknek. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke azt emelte ki, hogy Bush a demokrácia fontosságát hangsúlyozta és a rendszerváltás utáni Magyarországot dicsérte.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke köszönetét fejezte ki Bush elnöknek, amiért az Egyesült Államok befogadta XX. században a menekülő magyarokat.

George Bush és kísérete az esti órákban elutazott Magyarországról és ezzel befejezte mostani európai útját.

{{keretes_cim}}

Több szakértő szerint George Bush budapesti látogatása üzenet értékű Moszkva felé. Ugyanakkor Közép-Európa megosztott, van, aki az Egyesült Államok, és van, aki Oroszország felé húz - mondta Kun Miklós történész.

Az Oroszország-szakértő az InfoRádióban emlékeztetett: George Bush amerikai elnök csütörtökön eredetileg Ukrajnába látogatott volna, ám az elmaradt, mert Ukrajnában még nem alakult meg az új kormány. Az Egyesült Államok számára azonban fontos lett volna a találkozó - tette hozzá Kun Miklós.

Az 56-os Intézet főigazgatója az Egyesült Államok ötven évvel ezelőtti magatartását elemezve hangsúlyozta: Washington egy harmadik világháború kitörését kockáztatta volna azzal, ha beavatkozik a magyar forradalomba. Rainer M. János történész az InfoRádiónak az amerikai elnöki vizit kapcsán elmondta: egy szuperhatalom sosem kér bocsánatot.


KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

A fiatal és középgenerációs művészek támogatását ösztöndíjprogramokkal és hálózatépítéssel is segíti a Magyar Művészeti Akadémia – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a köztestület elnöke. Turi Attila a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia helyzetének rendezését kormányzati feladatnak nevezte, ugyanakkor hangsúlyozta: nem szerencsés, ha a kulturális intézmények között ellentétek alakulnak ki. Hangsúlyozta azt is, hogy az MMA a jövőben is átláthatóan, a kormánnyal együttműködve végzi a munkáját, de nem politikai szempontok alapján dönt, hanem a teljesítményt értékeli.

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: Tótth András először szólalt meg lemondása után, újabb feljelentét tett a kormány

Tisza-kormány: Tótth András először szólalt meg lemondása után, újabb feljelentét tett a kormány

Váratlan lemondások történtek kedden az energetikai terület vezetésében, hiszen személyes okokra hivatkozva távozott Tótth András energetikáért felelős államtitkár. Tótth András szerdán megszólalt döntésével kapcsolatban és cáfolta, hogy ennek köze lett volna a CATL debreceni konferenciájával kapcsolatos vitához. Kedd este lemondott Juhász Edit, a MEKH elnöke is, utódja október 16-tól Losonczy Géza lesz. Szerdán távozott hivatalából Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője is, nap közben olyan híresztelések is napvilágot láttak, hogy maga Kapitány István miniszter is a lemondást fontolgatja, de a tárcavezető cáfolta ezen lapértesüléseket. A kormány délután bejelentette, hogy hűtlen kezelés miatt eljárást indít egy közel 3 milliárd forint értékű tanácsadói szerződés ügyében, amelyet verseny nélkül, 3 nap alatt kötöttek meg, a nyertes kiléte pedig valószínűleg már az eljárás megindítása előtt eldőlt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×